„Vicces jelenség ez a globális provincializmus: a magyar termékek vásárlására buzdító butuska reklámot egy kanadai klipből nyúlták (vásárolj kanadait); ismerőseim között van megrögzött multiellenes, aki évek óta csak külföldön dolgozik, meg olyan is, aki német rendszámú autóból, Szlovákiában adózó cég éléről támogatja lelkesen a magyar gazdasági álpatriotizmust.
A mindenben ideológiai csatát kereső, kardcsörtető verbális kuruc pedig egyetlen másodperc alatt válik hiperkonformista kádári kisemberré az áruházi pult előtt. Ebben biztosan világklasszisok vagyunk.
Egyébként, apropó kisember, az export-import melletti érvek közé föl lehet írni, nyugodtan, akár az első helyek valamelyikére, hogy tudniillik nem a multik nemzetközi összeesküvése és földön túli gonoszsága erőlteti a hipermarket polcaira a spanyol paradicsomot, egyiptomi hagymát és olasz körtét, hanem például az a vásárlói igény, hogy minden zöldség- és gyümölcsféle legyen kapható az év minden szakában, ráadásul olcsón. Azt már itt el nem tetszik magyarázni senkinek, hogy friss paprika nincs februárban.
Van ebben a katyvaszban minden: elkeseredett identitásteremtési kísérlet, rendes adag édes-bús nosztalgia, önbecsapás dögivel. Legalább annyira vehető komolyan, mint Vona Gábor gárdamellénye.
Amikor először találkoztam az interneten küldözgetett, a magyar élelmiszer-ipari termékek vásárlására biztató, azok minőségi fölényét bizonygató (és Kanadából importált) filmecskével, éppen úgy adódott, hogy magyar vajat vásároltam a közeli közértben. Nagy nemzetiszín sáv volt rajta, nevében is magyarságát hirdette, plecsnit is raktak rája, hogy eredeti magyar minőség. Olyan pocsék vajat évek óta nem ettem.
A már többször idézett reklámfilmben, de az álpatrióta propagandában általában alapérvelés, hogy a magyar élelmiszerek kitűnő minőségűek, sőt párjuk sincsen. A videó ezt ráadásul paradicsommal, almával, vöröshagymával illusztrálja, márpedig ezekből alig találni elfogadható magyar minőséget, úgy kell fölfedezni egy-egy termelőt néhány eldugott piacon.”
