„Az elmúlt húsz évben egyetlen strukturális átalakításra sem került sor. Amikor 1994 és 1998 között lett volna rá kétharmados felhatalmazás, akkor a mutyiügyek miatt civódó koalíciós partnerek számára az egyéni érdekek érvényesítése mindig fontosabbnak bizonyult a szükséges átalakítások vállalásánál. A Bokros-csomag és az elmúlt évek megszorításai a közpénzek felelőtlen kezelésének következményeit kizárólag a lakosságra terhelték úgy, hogy eközben a gazdasági átalakításnak a nyomát sem viselték.
Most esélyünk lehet arra, hogy a rendszerváltás óta magunk előtt görgetett problémák és az utóbbi nyolc év alatt felgyülemlett adósság terhéből törleszthessünk. Átgondolt megújításra van szükség, amely nem az eddigi megszorítások sémáját követi, vagyis nem egy újabb tüneti kezelést ad, hanem stabilizálja a gazdaságot, és közép- és hosszú távon is kezeli az államadósság, a munkanélküliség kérdését. A hamis és fenntarthatatlan struktúrák lebontásával, »a kizökkent igazság helyreállításával« lehetőség teremthető arra, hogy egy újabb válsághelyzetben nem sodródunk ismét az államcsőd szélére, és saját lábra állhatunk.
A szakmai konzultációk befejeztével, március közepén bejelentendő újabb akcióterv reményt adhat arra, hogy végre letehetjük a húsz év óta cipelt terheket. Tragikomikus, hogy a szocialisták mindössze annyival tudnak hozzájárulni az újjáalakításhoz, hogy az eddigi zsákutcás politikájuk folytatására biztatják a kormányt. Most úgy emlékeznek, hogy »kiszámítható gazdaságpolitikát folytattak«, és »rendben adták át az országot«.
Pont olyan rendben és kiszámíthatóan, mint 1990-ben.”