Orbán-variációk

„Az első és egyetlen, de meghatározó korlát, amely megindította a nemzeti forradalom menetét, az EU és a pénzpiacok döntése, hogy a válság nem oldható meg a költségvetési hiány és eladósodás árán. Most az Orbán-rendszer kiépítése határponthoz érkezett. A nemzeti forradalmi politika – a jogállami intézmények leépítése, a sajtószabadság korlátozása, a nyugati típusú nemzetközi intézmények bűnbakként való feltűntetése, a nacionalista sérelmi politika – és gazdaságpolitika –, a nemzetközi pénzügyi intézmények támadása, a transznacionális befektetők büntetése, a magántulajdon megkérdőjelezése a magánnyugdíjpénztárak esetében, a külön nemzeti út meghirdetése 2010 végéig nem ütközött komoly külső és belső ellenállásba.

A nemzetközi figyelmeztetések, az ellenzék és a civil társadalom gyenge hangja nem állított akadályt a Fidesz-villámháború elé. A jogállami demokrácia és tegyük hozzá, a piacgazdaság Maginot-vonalát a Fidesz megkerülte, ahogy azt Gombár Csaba megjegyezte. Ám nem kétséges, hogy december közepén, végén a hitelminősítők jelezték, hogy valódi programot várnak, a nemzetközi sajtó tömegesen küldte el kisebb nagyobb hajóit, hogy a partról kimentse a demokrácia maradék erőit, és bizonyítsa, hogy lehetséges az ellenállást fönntartani.

Sokak szerint itt az Orbán-rendszer vége. Megérkeztek az európai felszabadítók, csak idő kérdése, hogy az Orbán-kormány megbukjon. Mások szerint mindez mit sem ér. Az európai kutya ugat, de nem harap. Orbán és csapata eddig is mindent megúszott, miért ne folytathatná a régi módon. 2010 júniusa, az első valutaválság, a gazdaságpolitika indulása óta írom, hogy Orbán bukásra ítélte magát, nem lesz képes rendszerépítésre, ennek ellenére, nem hiszem, hogy itt volna a vég. De nem folytathatja úgy, mintha nem ütközött volna jelentősebb ellenállásba. A kezdet végénél vagyunk.”