„Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Régi rossz – vagy jó? – szokásomtól eltérően nem gyűjtöttem aláírásokat az alábbi nyílt levélhez, melynek célja nem a kritika, hanem sokkal inkább az aggodalom. A szovjet megszállás alatt aligha gondolhatta volna bárki, hogy még életünkben eljuthatunk oda, hogy hazánk legyen az európai demokratikus államok közösségének elnöke. Mindnyájunk érdeke, hogy ennek a feladatnak eleget tudjunk tenni, és elnyerjük a társországok elismerését és bizalmát.(...)
A bírálatok nemcsak Önt és kormányát, hanem az egész magyar népet érinthetik. Nemcsak örökös külföldi kritikusaink ellenérzéseit válthatjuk ki, hanem elveszíthetjük barátaink támogatását, jóindulatát is. Hazánk történelmének ismeretében könnyen besorolnak bennünket az önkényuralmi rendszerek közé, amit ez az ország és népe nem érdemel meg. Arra nincs időnk, hogy a kormány Európa politikusaival és a médiával hosszú hónapokon keresztül vitatkozva védje meg rendelkezését. A jelen körülmények között egyetlen megoldás kínálkozik: a médiatörvény azonnali visszavonása. Meggyőződésem, hogy ezt a lépést az EU országai és politikusai melegen üdvözölni fogják, és ezért Önt nem elmarasztalásban, hanem elismerésben részesítik.”