„Örülnénk, ha Mádl Ferenc se hallgatna. Ha tanújelét adná, hogy legalább sejti, mi is történik azzal a köztársasággal, amelynek öt évig az elnöke volt. Ha a hivatalából szintén távozott Sólyom László kevésbé száraz jogászi terminológiával, óvatosan, kompenzálva nyilatkozna meg a demokratikus jogállam lerombolása és a sajtószabadság megfojtása idején. (Ha már egyszer nem ismerte föl a veszélyt akkor, mikor még hivatalban volt.) Örülnénk, ha mindhárman úgy gondolnák, hogy az elnökség – »a demokratikus államszervezet működése feletti őrködés« feladata – életfogytig szól, és közösen kiáltanák: »Európa, segíts!«
Örülnénk (örültünk volna), ha minden, létében fenyegetett újság egyazon napon jelenne (jelent volna) meg üres címoldallal, s ha ugyanekkor minden létében fenyegetett rádió és televízió órákon át szünetjelet sugározna. Örülnénk, ha a MÚOSZ elnöksége sem tudálékos leveleket irkálna a diktatúra parlamentjének, hanem rendkívüli kongresszust tartana, ahol nemzetközi sajtókonferenciát hívna össze minden nyugati lap, rádió, televízió és hírügynökség tudósítója számára, és elmondaná nekik, mit akar tenni a magyar sajtóval az elnyomó hatalom. Hogy a demokratikus országokat magába foglaló Európai Unió egyik tagállamában diktatúra épül!
Az egész magyar sajtónak; minden lapnak, rádiónak, tévének és internetes portálnak; az újságírók érdekvédelmi szervezeteinek; a demokratikus pártoknak és a civileknek; minden magyar demokratának egyszerre, az összes rendelkezésre álló eszközzel, a lehető legnagyobb publicitásra és hatásra törekedve, lankadatlanul és folyamatosan kellene tiltakoznia a sajtószabadság eltiprása ellen.
Ennek volna hatása.
Ezt értenék: Európában is – Magyarországon is.
Januárban már késő lesz.”