„November 9-e ma nemzetközi antifasiszta nap s egyúttal a magyar fehér,- fekete,- barna, zöld,- terror áldozatainak, és különösen Radnóti Miklós halálának emléknapja. Központilag irányították a magyar költő halálát is követelő meneteltetést. A magyar királyi honvédelmi miniszter október 26-án kelt 975-M 42/1944. számú rendeletének értelmében Szentkirályszabadjáról Radnótival elindulhatott a menet. A költő sokszáz rabszolga »munkaszolgálatos« társával együtt Borból Belgrádon, Újvidéken, Zomboron és Mohácson át Szentkirályszabadjára vonszolta magát október végén. Radnóti utolsó Razglednicája (4) innen maradt ránk. A Szentkirályszabadja és Abda közötti körülbelül 110 km-es útnak erőltetett menete bori munkaszolgálatosok tucatjainak életét követelte. A költőt s vele együtt 21 munkaszolgálatost kivégezték Abdánál. Bodor Sándor tizedes beismerő vallomása részletesen közölte: miért döntöttek a kivégzés mellett, hol végezték ki a munkaszolgálatosokat, kik és hogyan ásták meg a sírt és, hogy kik voltak a gyilkosok. Bodorral együtt az ötfős bori különítmény parancsnokát, a mind a mai napig a Rákoskeresztúri Új Köztemető 298-as parcellájában, állami gondozású sírhelyen nyugvó Tálas András hadapród őrmestert a Borban elkövetett háborús bűncselekményekért 1947-ben kivégezték. (...)
Ma még Radnóti Miklós nevét viselheti közterület és intézmény, de gyilkosainak szellemi örökösei a parlamentben folytatják a hungarista hagyományt.
Hagyományuk, hogy nemzeti sorskérdésekként tüntetik fel rasszista gyűlölködésüket. Mint akiknél mindenekelőtt áll a nemzet örök dicsősége, fennmaradása, felemelkedése. A ténykedésük mégis mindenben alávetette az ország érdekét a náci igényeknek. Ma is nemzet legjobbjaiként mutatják be magukat. Ők a jobbak, akiknek nem elég a kereszt, nekik még a keresztjük is kettős. Valójában fel akarják számolni a demokráciát, a generációkat, és társadalmi csoportokat összekötő bizalmat, és békét. Hagyományuk az arctalanság; sok ezer embert úgy gyilkoltak meg, hogy alig kétszáz felelt a genocídiumért. Ahogy egykor megszöktek 1945-ben, úgy nem vállaltak a 2006-os szerepükért sem a felelősséget. Hagyományosan potyautasok. Rendszerváltás után visszatérőknek volt ambíciója, hogy az 1956-os forradalom valódi hőseinek, a jogtipró megtorlás valódi áldozatainak emlékére rátelepedjenek a Nemzeti Sírkertben.”
