Kirov, feloszt

„Hiszek-e az öngondoskodásban? Igen, hiszek, és ha az állam engedné, minél nagyobb mértékben élnék is annak lehetőségeivel. Az egykulcsos szja bevezetése pont egy ilyen, általam üdvözölt történet - kár, hogy a mérleg másik serpenyőjébe egy ennek a filozófiának homlokegyenest ellentmondó kormányzati döntés került (ami ráadásul sokkal nagyobb volumenű lépés, mint az szja rendszerének átszabása). Nagyon leegyszerűsítve: azt mondanám igazi választási lehetőségnek, ha a kormány azt mondaná: itt a kereseted, eldöntheted, hogy ebből x százalékot befizetsz-e az államnak, hogy később az finanszírozza a nyugdíjadat; vagy pedig itt a pénzed, és azt csinálsz vele, amit akarsz. Vagy tudatosan takarékoskodsz, vagy elköltöd Malibu koktélokra, és akkor annak nagyon csúnya vége lesz - de nincs állami segítség, így jártál, tücsök.

Mit kap most az, aki visszatér (vagy visszahull) az állam kebelébe? Aki az állami nyugdíjrendszerbe visszalép, az magával hozza az egyéni számláját, és az a házastárs számára örökölhető lesz. Az, akinek az infláció feletti követelése van, és visszatér az állami rendszerbe, az infláció feletti összeget készpénzben felveheti, vagy azt a részt átteheti egy önkéntes pénztárba. Aki a kötelező pénztártagsággal veszített, megkapja azt a többletet, amit az inflációkövetéssel megkapott volna, ha az államiban maradt volna. A nyugdíjjárulék-többletről, amit a 8,5 százalék kötelező befizetés felett fizetett be a munkáltató, szabadon rendelkezhetnek a pénztártagok, felvehetik készpénzben vagy átvihetik egy önkéntes pénztárba. Még egyszer: készpénzben. A „több pénzt az embereknek!” jelszóval fémjelzett hagyomány szép folytatója ez. Jó lesz majd nézni azt is, amikor sokan rohannak majd felvenni és azonnal elkölteni az államtól ajándékba kapott saját, eddig megtakarított lovettát.

  Gáláns ajánlatokkal teszi hát vonzóvá az állami nyugdíjat a kormány - igaz, többségében csak a következő rövid időszakban kecsegtetnek, jellemzően egyszeri kedvezményeket.

De mi lesz harminc-negyven éve múlva, amikor a korosztályunk nyugdíjba megy? A jövőt senki sem láthatja pontosan, de a lassú, és kérlelhetetlenül rossz irányú demográfiai folyamatok hazai és európai szinten is sötét képet festenek saját jövőnkről. Pár hónappal ezelőtt a Heti Válaszban gyűjtöttem össze a vonatkozó adatokat: a hatvanöt év felettiek száma 22, a nyolcvan évnél idősebbek létszáma pedig 50 százalékkal nő a következő évtizedekben az Európai Unióban. 2050-re a fiatalkorúak száma 20 százalékkal csökken, míg a hatvan évnél idősebbek alkotják majd az összlakosság egyharmadát. Az EU-ban jelenleg mintegy 1,4 születés jut egy nőre, miközben az önfenntartáshoz 2,1-re lenne szükség. Ezt Európában ma egy állam sem éri el, csak a franciák közelítik meg 2,0-es átlagukkal. Az Európai Bizottság arra figyelmeztet: ha a jelenlegi folyamatok nem változnak, az európaiak 73 százaléka számíthat arra, hogy kevesebb nyugdíjat kap, és később mehet nyugdíjba. Európában 2060-ra megkétszereződik a nyugdíjasok száma, és minden 65 éves vagy annál idősebb lakosra már csak két munkaképes korú (15-64 éves) polgár jut majd. Ma ez az arány még egy a négyhez.

Lassan kérdezem az illetékesektől: ki-fogja-megtermelni-a-nyugdíjamat-a-felosztó-kirovó-rendszerben?”