„Amikor előre megfontolt szándékkal leírtam a keddi Charta-tüntetésen tartandó beszédem utolsó mondatát, pontosan tudtam, hogy mekkora kockázatot vállalok vele. Bolgár György péntek délután a Klub Rádió «Megbeszéljük» című műsorában felhívott, és rá is kérdezett erre. A «kurva anyját» fordulatot egy évtizedig a fejemhez fogják vágni a «jó modor» ezúttal hamis nevében. És nem csak azok, akiknek idegenszerű vagyok. (...)
Amiről pedig valójában szó van, az a választás: vagy inkább politikai páriaként élünk, hogy ne kelljen ilyen vagy olyan, kisebb vagy nagyobb mértékben személyesen is kockáztatnunk, vagy szembeszegülünk ezzel a sorssal.
A szembeszegülésnek sokféle módja és szintje van. Valamelyik formája mindenkinek lehetséges, és – eltekintve a végletes körülményektől – következményei vállalhatók, mert elviselhetők. 1957-ben úgy megvertek vagy 30–40-ünket a letartóztatásunk után gumibotokkal, hogy egy hétig nem tudtunk a cellákban a hátunkra feküdni. A kihallgatások közben is vertek. De utólag határozottan állítom: ki lehet akár ezt is bírni. Az egykori társaim (már halott vagy még élő mérnökök, technikusok) közül nincs egy se, aki ebbe belerokkant volna. Nehéznek nehéz volt olykor, de hol van az megírva, hogy pont nekünk ne legyen olykor nehéz.
Ráadásul a helyzet ma nem olyan, hogy annyira…”