„Olyan helyzet alakult ki, amikor az alkotmánnyal is bármit megtehet a többség. Nekiláttak, újfent létrejöttek a megfelelő testületek, ütemtervet dolgoztak ki, megkérdeztek boldogot, boldogtalant, olvasnak-fogalmaznak, azt mondják, tavaszra elkészül az új szöveg, a képviselőknek csak annyi dolguk lesz a parlamentben, hogy igen gombot nyomogassanak.
A javaslatok érkeznek, érkeztek számolatlanul, írtunk róluk többször, csodálkoztunk, hogy egyebek közt az Állami Számvevőszék is koronát szeretne a preambulumba, mások gyerekeknek adnának szavazati jogot, megint mások a vasárnap szentségét szentesítenék. Jól van, mondtuk a különös ötletek láttán, vizsga lesz ez a szerkesztők számára, meg kell mutatniuk, képesek-e kipiszkálni az ocsú közül a búzát.
Hogy a végén ne torkolljon valami összegányolt alkotmányparódiába az embert próbáló nekibuzdulás. Ebben a pillanatban kicsit sem tűnik hibátlannak a kép. Az, hogy az evangélikusok a monogám házasságra, a zsidók a tízparancsolatra esküsznek, egy-egy tipp a sok közül. Az viszont másként esik bele a latba, amikor bizottsági tagok nyilatkoznak a határon túli magyarok választójogáról. Nem elszólják magukat, nem gondolatkísérleteznek, hanem végigturnézzák a médiát szervezetten.”