„A mai napig nem derült ki, konkrétan mi vezetett a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások júniusi megszakadásához. Nem tudni, volt-e valamilyen újabb feltétele a nemzetközi szervezetnek, amelyet az új magyar kormány elfogadhatatlannak tartott volna. Arra utalnak azonban a jelek, hogy valószínűleg semmilyen konkrét ügy nem állt a háttérben, csupán diplomáciai feszültség.
Nem szabad elfelejteni, hogy az Európai Unió is benne volt a tárgyalásokban, méghozzá ugyanakkora volt a szava, mint az IMF-nek. Szakértők szerint valójában az EU volt mindvégig a szigorúbb tárgyalópartner, ez nem is csoda, hiszen a csatlakozásunk óta fekete báránynak számítottunk költségvetési téren. Talán 2011 lehet az első év, amikor teljesítjük a kötelezően előírt hiánykritériumot. Attól ugyanis, hogy nem vagyunk tagja az eurózónának, a 3 százalékos szabály ugyanúgy vonatkozik ránk is. Ezért is voltunk túlzottdeficit-eljárás alatt az utóbbi években, igaz, ennek közvetlenül nem éreztük semmilyen hátrányát. (...)
Összességében tehát kevés valós indok látszik a gazdasági szabadságharc kipattanásának hátterében, annál több az ellentmondás (például, hogy a szigorúbbnak tartott EU-val maradtunk »barátságosak«). Korábban lehetett egyezkedni az IMF-fel, amit az is mutat, hogy a 2009-es hiánycélt illetően is rugalmas volt, bő egy százalékpontos lazítást hagyott jóvá az előző kormánynak a külső feltételek romlásával. Egy új, készenléti megállapodás pedig korántsem jelentett volna olyan mértékű beleszólást a magyar ügyekbe, mint a hitelcsomaggal kapcsolatos folyamatos egyeztetési kényszer.”