Kétharmados alkotmányozás: Törpék koronája

Ezt még elmondanám s ezzel a monológ véget ért: Nagyanyáim úgy tanították, hit nélkül nem lehet élni. Én azt mondanám, ahogy látjuk, hit nélkül is lehet, de az az élet ennyit is ér, mint a proliké, a posztkomenistáké, a renitenseké, a biberachoké, a fenegyerekeké...a máról holnapra élősködőknél...azt ők tudnák megmondani, mi benne a jó, mi benne az érték.

az ilyen ember a gyermekének szép jövőt kinek az erejéből remél?

és most vegyük egy kicsit a nemzetet aki tenyerén hordozta őket is, a renitenseket meddig állt volna a gulyás-komenizmus fenn? ha Trianon dacára is az országban nincs elég szorgos kéz nincs elég termőtalaj nincs akarat nincs, amit újra és újra elvehessenek ha nincs a népben remény s ennek megfelelően türelem? talán ezért volt nálunk a legvidámabb barakk mert tartottak a tartalékok s mert a nép már annyi viszontagságot megélt s nem azért, mert Moszkva itt többet megengedhetett talán ezért tudtak lubickolni az új urak a jólétben mert egyszer kellett vetni s a magyar paraszt betakarította a termést, hétszer, rendesen utána pedig némán tűrte, ha saját földjén éjjeliőr lehetett ezért tudta tartani magát fenn, nálunk a legtovább a posztkomenista életvitel mára lepucítottak mindent kiürült minden raktár ami logisztika? Európa legjobb termőföldjein áll, abban a multi raktároz mind idegen silány árut s hasznot ő is, a komenistáktól megritkított, meggyalázott néptől remél a nép tűri ezt is mert természet kínálta szövetség a nemzet a vezetők a szövétnekek hosszú ideig csak gyatra szövétnekre futotta így hozzászokott a félhomályhoz a nép szeme aztán, ahogy lenni szokott a természetben egyre vaksibb lett a tekintet, egyre gyengébb szárat termett a len, egyre kevésbé tudtuk megakadályozni, hogy a génmanipulált vetőmag is a földbe kerülhessen egyre kevésbé maradt arra erő, hogy a rohanásbanaz ember az ocsút szeleltesse egyre kevésbé vigyáztunk egymásra mindenki, mindenkire hiszen elvesztettük egymást szem elől s el a reményt, a hitet majd szemünk világa ment rá s a szövet egyre véknyabb, egyre gyatrább lett egyre kisebb hatásra a vászon repedt most, amikor utolsó erejét összeszedte a nép ahogy végre megint rend legyen akkor amikor még a Rend föl sem áll akkor amikor a nép még nem is szusszanhatott egyet föl sem lélegezhetett akkor sincs nyugtunk mert a sok önző, aki kihízott aki cifra palotákban selymekben-bársonyban él félti a tejben-vajban való fürdőjét ők nem pihennek percet sem hasuk még tele, de további jólétük veszélyeztetett az ő rombolásuk még nem tetézett be hisz még mindig pislákol valami élet még mindig van mit remélni hogy a herekorszak gyorsan visszatér gondolatik nem másra harmonizálnak csak az irígységre s tolakodásban versengenek hangjuk messze hangzik, mert mértéket sem előtte sem ma sem holnap nem ismernek csak az önzést ők a mi örökségünk, a posztkomenista, nehezen kezelhető társadalmi fenegyerekek akiknek lehet, hogy egyetlen önálló cselekedete, hogy szájába a kanalat betegye, de evés közben is beszél, követelőzik s rögtön ítél, mert érzi, hogy labilis ez a fajta jólét mert tudja, ideje lejárt kiürült a raktár s elkopott a nemzet vagy ő is beáll a sorba, vagy ő is rendesen munkához lát, vagy álla fölkopik s új gazdát, hazát keresni? a legbizonytalanabb vállalkozás ezt is tűri a nép mi mást tehet? tudja jól, ha elhallgatnak? az sem jó jel mert csak ideig óráig tart majd a türelem amíg erőre nem kap újra gazdaság, a nemzet s akkor megint a nép ihatja levét az a nép, amiből alakulhat a nemzet

Friss Róbert inkább anarchistára hasonlít sokat szoktam gondolkodni, hogy aki anarchiát épít, mit remél? meddig tart az építkezése? amíg van mit lerombolni s amikor ő az építkezésével végzett? akkor nincs már MIT lerombolni az ő küldetése ezzel véget is ért erről, az újra és újra teremtődő pusztításról szól a történelem a Teremtés műve kell, hogy legyen? vagy a Teremtő gondoskodik arról, hogy a pusztítás soha, de soha az ő munkáját be ne fejezhesse? és hol van az anarchistának a személyes határa? mert személyiségi jegyei vannak, tudata az alap hozzá de mint egy ösztönös lény, meg is jelöli anarchiájának az ő birodalmának határát vajon személyes határain belül milyen rend uralkodik? ott a hagyomány az úr? teszem azt, kicsinyes nyárspolgár, aki idegrohamot kap, ha az evőeszköz nincs a helyén? és mit remél? hogy soha nem lesz neki, mint rendszergazdának, egy anarchistája egy személyes ellensége, akinek az ő rendje csípi a szemét s boldogulást az ő kárára remél? vagy motorikusan csak ebben éli ki magát sérült a személyiség vagy rugalmasan vált hol rend, ott rombol, hol a saját rendje, ott pedig véd akkor viszont beszűkült a látóköre, jóérzése és ítélete hiszen az alapvető alkalmazkodásra képtelen