„Pozsony világváros lett. Szomorú apropója a dolognak, hogy a médiaérdeklődés, a címlap cikkünk írásának idején nyolc emberi életbe került. Meg további sebesültekbe, családok tragédiájába, hadd ne fokozzuk tovább azt, amit képtelenség leírni. Még mielőtt okoskodásba fognánk, szigorért, rendőrért, akasztófáért, iskolai pszichológusokért kiáltanánk, jegyezzük meg: az ámokfutás nem jósolható meg, s a világ legjobban képzett rendfenntartó szervei és intézményei sem tudják megelőzni. (...)
A fájdalomra - vesd össze: kudarcra, sikertelenségre, csalódásra, kirekesztésre, megbotlásra etc. - idő kell. A fájdalmat, a kudarcot át kell élni és fel kell dolgozni. Mindannyiunknak. Szeretteinknek pedig segíthetünk, ha úgy látjuk, időre van szükségük. Akinek barátai vannak, nem jár pszichológushoz, állítja az egyik legismertebb cseh klinikai szakember, aki éppen arra figyelmeztetett nemrég, a közösség további atomizálódása komoly tragédiákat szülhet. A megoldás tehát az egyén, a család, a baráti kör kezében van, nem abban hogy leállítsa a gépfegyverrel futkosó menthetetlenül zavarodott embert, hanem abban, hogy figyelve rá ne engedje a fegyverig, a kilátástalanság ámokfutásáig eljutni.”