Hol van?

„Mostanában sokszor kérdezem magamtól: kikhez is jutott el a szavunk? Hát nem a cserbenhagyott szegény emberekhez. Csak a »mieinkhez«, vagyis az MSZP politikusaihoz beszéltünk. Nekik magyaráztuk, hogy minden minket minősít. Vagy inkább, hogy minden benneteket minősít - ti vagytok kormányon! Hogy ez nem mehet tovább! Hogy legyetek már észnél! Hiába. Ahogy dr. Kende Péter írta a Népszavában úgy karácsony táján: mi mindent megírtunk, csak arra nem számítottunk, hogy ezek nem olvasnak. Ezek, t. i. a »mieink«. Az MSZP politikusai. De mit mondhattunk volna, mit mondhattam volna én magam is, ha módom lett volna rá, hogy szóljak cserbenhagyott borsodi, nyírségi somogyi vagy baranyai emberekhez? Akik végül is a jobboldal populista ígéreteinek kezdtek hinni? Szavazzatok az MSZP-re? Ezt én se gondolhattam volna komolyan. Miért szavazzanak erre az elvtelen, korrupt, önző, politikusnak is pancser csapatra? Mit lehetett tőlük várni? A végén már csak egyetlen üzenetük maradt: ha féltek a Fidesztől, szavazzatok ránk!

Annyira azért nem félünk a Fidesztől - volt erre a szavazópolgárok válasza.
De bármit is mondtam volna nekik, eljutott volna hozzájuk a hangom? Olvasták ők a Népszavát, azt a lapot, ahol az én írásaim megjelenhettek? Az ezerszer elátkozott Payer paktum megtiltotta a Népszava vidéki terjesztését a Horthy érában. Az elmúlt években paktum és tiltás nélkül sem volt jelen vidéken a Népszava. Az MSZP gondoskodott róla, hogy az anyagi csőd szélén tántorgó egyetlen baloldali napilap ne jusson el azokhoz, akikkel ők kibaltáztak, mert odadobták őket a liberális harácsolásnak. Minden média-kapcsolatot, minden kommunikációs lehetőséget megszüntettek! Illetve hagytak kicsavarni a kezükből, mert a kezük mással volt elfoglalva. Mivel is?

A jobboldal bezzeg gondoskodott róla, hogy az ő szavuk eljusson a vagyontalanokhoz, a kétkeziekhez, a bérből és fizetésből élőkhöz, a munkából kizeccöltekhez, az átképzéssel varrónővé előléptetett vaskohászhoz... vagy a már nem is reménykedőkhöz, az el- és megtaposottakhoz. A »mieink« ezt is elspórolták, vagy egyenesen... (de nem mondom, mert már magam is unom). Mi fölajánlottuk, publicisták, értelmiségiek, még 2009-ben, a Pallas Klub hálózatán keresztül, hogy nekilátunk és járjuk az országot, csak szervezzék meg - azok, akiknek infrastruktúrájuk, sőt pénzük is volt hozzá (nem tiszteletdíjat vártunk, csak benzinpénzt...!) -, meg is ígérték, aztán »elfelejtették«... (Jó, hogy a pofánkba nem röhögtek.) (...)

Rendben, elmegyek, mondjuk, Jászfényszarura. Ott vannak barátaim, akik össze tudnának trombitálni egy lakossági fórumra való embert. Odaállok, mit mondok nekik? »Emberek, cserbenhagytátok a szocialista pártot!« »Micsoda?!« mondanák erre ők, »mi hagytuk cserben őket? Talán ők hagytak cserben bennünket!« Én szégyenkezve elnémulnék, mert erre nem lenne válaszom.”