„Olvasom a hírt, hogy Lezsák Sándor, a parlament alelnöke lett az idei Kurultaj fővédnöke. Ha valaki véletlenül nem tudná, mi is az a Kurultaj, továbbá nem ismeri a magyar őstörténeti kutatások forradalmi eredményeit, az magára vessen, de augusztusban Bugacon pótolhatja tudásának súlyos hiányosságait. Az Országgyűlés alelnöke a háromharmados többség képviseletében már el is látogatott Bugacra, hogy szemügyre vegye a legnagyobb hagyományőrző rendezvény, a nagy magyar törzsi gyűlés előkészületeit. Merthogy a Kurultaj törzsi gyűlést jelent, és őseink a mai Kazahsztán területén tartották az első magyar törzsi tanácskozást, legalábbis a rendezvényt szervező kutatók szerint, aki mindössze egy hónapos kazahsztáni munkájukkal fölfedezték és egyben bizonyították ősi testvériségünket a kazah »madiar« törzzsel. (...)
Talán még nem késő ezért, és az alelnök úr is belátja, hogy az utolsó pillanatban érdemes felkérni a fővédnökségre a legnagyobb magyart. Ha netán még volnának kételyei, elolvashatná az ősmagyar demokrata szót címként használó sajtótermék főszerkesztőjének lényeglátó szavait: »A társadalom tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mi a kétharmad lényege. Egy szóban összefoglalható: a megváltás. A forradalom, mint egy virág, a szemünk előtt bontja ki szirmait.« Íme. Ilyen egyszerű. Magam előtt látom, hogy a forradalom atyja virágokat ültet a pusztában, a virágok a szemünk előtt bontják ki szirmaikat, a Bugacon összegyűlt magyarság, kazahság, üzbégség, mongolság, törökség és sokféle másság pedig a kánikulai hőségben is elszántan viselt nemezsapkában és hosszú, nehéz, ősmagyarnak hitt ruhákban várja a megváltást. Közben íjászkodik egy kicsit, sörözget, lángost eszik vagy debrecenit, de a végtelen pusztára függesztve aggó-dó tekintetét mély meggyőződéssel hiszi, hogy legkésőbb jövőre már mindenképpen meg leszünk váltva. Olcsóbb lesz a sör, ingyen a debreceni, és a négy-éves ciklus lejártával még Kazahsztán is a miénk lesz. Legalább az a része, ahol sok a por, viszont nincs olaj.”