„Naivan feltehetném a kérdést, hogy ha már arra jutott az új kormány, hogy mind a pénzügyi és költségvetési egyensúly, mind a növekedéspárti adóintézkedések terén az elődje által kitaposott ösvényen jár tovább és lényegében még a Reformszövetség által meghirdetett irányokat követi és intézkedéseket vezeti be, akkor miért mímel fordulatot ott, ahol láthatóan nincs, s miért tesz úgy továbbra is, mintha mindent másképp igyekezne csinálni. Persze magam is tudom a választ, miszerint nyolc év ellenzéki politizálásban szerzett tapasztalatok alapján aktuális vezető politikusaink úgy látják, hogy az effajta hangulatkeltő és a tényszerűséget háttérbe szorító politizálással lehet a népszerűséget és a szavazói támogatást megszerezni, illetve megtartani.
Az érdekes viszont az, hogy számomra az elmúlt egy év éppen az ellenkező tapasztalattal szolgált. Azt ugyanis, hogy a támadások kereszttüzében, elenyésző politikai támogatással kezdett kormányzást legalább a hivatali időben nem tovább fokozódó népszerűtlenséggel, hanem többé-kevésbé higgadt és kiegyensúlyozott viszonyok között tudtuk lezárni, megérzésem szerint kizárólag annak köszönhető, hogy feladataink megvalósítása során mindenkit komolyan, egyenrangú partnerként kezeltünk, azok számára is magyarázni kívántuk intézkedéseinket, akik esetleg a magyarázatokra eredetileg kíváncsiak sem voltak, és sokkal fontosabb volt, hogy a nyilvánosság előtt tényszerű, mintsem, hogy népszerű kijelentéseket tegyünk. Valahogy a gyerekeimen is azt érzem, hogy azokban a helyzetekben tudnak komolyan, szinte felnőttként viselkedni, ahol én is képesnek tekintem őket ilyen magatartásra. Kíváncsian várom, politikusaink mikor kívánnak felnőttként, tényszerű és pragmatikus politizálást és kormányzati működést elváró választóként tekinteni saját szavazóikra.”