„Úgy volt néhány ezer évig, hogy nagyjából mégiscsak lehetett tudni, mi a jó, és mi a rossz, mi a helyes, és mi helytelen, mi a bűn, s mi az erény. Néhány ezer évig a népmesék s úgy általában a nép ihlette epikus és lírikus művek gondoskodtak e tudás fenntartásáról, no és persze az írástudók is. Néhány ezer évig biztosan tudhatta az emberiség kerek e világon, hogy a szegény embert, bajba jutott embert, tönkrement embert házából, hajlékából kitenni galádság, aljasság, szemétség. Még a Volt egyszer egy vadnyugat című zseniális makaróni westernben is úgy volt, hogy mikor agyonlőtték az »őrült írt«, és a felesége elárvereztette a birtokot, megjelentek a hiénák, hogy ne engedjenek tisztességes árverést, és fillérekért megszerezzék a földet. Igen ám, de a hiénákat akkor még agyonlőtték, s az egész mozi jóleső érzéssel ment haza. Aztán az emberiség rohamosan romlani kezdett mindenféle tekintetben, és a mai végromlás végén megjelentek a Tóta W. Árpád nevű pszeudo-emberek, akik ilyesmiket szoktak leírni: »Nem azért lakoltatnak ki családokat, mert kevés az emberek szívében a szeretet, halló! Hanem azért, mert a lakás nem az övék. Más pénzéből vették, vagy odaígérték további készpénzért jelzáloggal. Mivel a bedőlt ingatlanok többnyire a bank tulajdonába kerülnek, könnyű a vitában a kisember mellé állni, hiszen ő egy hús-vér honfitársunk, egyemaszívét, a bank viszont a globális kapitalizmus lelketlen gépezete, a válságot is ők okozták, és úgyis rengeteg a pénzük, szóval kussoljanak. (Ugyanez a szöveg a szélsőjobbon szó szerint lemegy, csak ott globális helyett askenázit meg hébert mondanak.)«
Lám, máris készen áll a felmentés mindenre, és az emberiség immáron nem tud különbséget tenni jó és rossz között. Különbségtétel helyett marad Tóta W. és a kilakoltatás. Most éppen Budafokon zavartak el birtokából egy ötgyermekes családot. A nagymama agyvérzést kapott közben, talán túléli. A család megy a híd alá. Az ocsmány és undorító és embertelen aktust pedig mintegy hatvan, állig felfegyverzett rohamrendőr »biztosította«.”
