„Ha végigtekintünk az előzményeken, milyen okok vezettek Trianonhoz?
Számtalan dolgot kell megemlíteni. Nekem meggyőződésem, és nem is találtam ellenkező értelmű feldolgozást, hogy a háború nem úgy indult 1914-ben, hogy az antant fel akarta volna osztani, vagy meg akarta volna szüntetni az Osztrák-Magyar Monarchiát. Persze minden országban, tehát Nagy-Britanniában, Franciaországban és Oroszországban voltak olyan körök - pénzügyiek, világnézetiek, szlavofilek, szabadkőművesek - akiknek nem volt rokonszenves az Osztrák-Magyar Monarchia annak klerikális, reakciós és németbarát volta miatt. Ők úgy gondolták, hogy fel kell számolni. 1918 tavasza-nyara volt az az időpont, amikor ezekből valós politikai szándék lett, és az egyes országok külügyminisztériumai, vezérkari főnökségei elfogadták mindezt. Többféle út vezetett idáig, kezdve a a IV. Károly-féle különbéke kísérlettől a spa-i egyezményig. A háború kezdetén a legkomolyabb felosztó, területkiharapási szándékai egyébként Oroszországnak voltak: az orosz tervek között például az is szerepelt, hogy a Monarchia szlávlakta területeit ki kell vonni Bécs, illetve Budapest fennhatósága alól. Oroszország azonban 1917-ben kiszállt a háborúból.
A meghatározó okok között szokás emlegetni a magyarországi nemzetiségek kérdését is.
Igen, ez a másik lényeges ok. Mi hajlamosak vagyunk ezt elbagatellizálni, a szomszéd országok történészei meg rendszerint azt mondják, hogy ez egy jogos kompenzáció volt a rettenetes, szenvedésekkel teli nemzeti múltért. Szerintük az ezeréves magyar elnyomás végét, és a nemzeti üdvtörténetek a betetőzését az jelentette volna, ha minden nemzet önálló állami szuverenitáshoz jut a térségben. Ugyanakkor ezek a nemzetiségi mozgalmak, még a legerősebbek sem értek volna semmit, ha nincs mögöttük nagyhatalmi támogatás. Ha mondjuk Franciaország vagy Nagy-Britannia nincs elkötelezve 1918 közepétől a Monarchia felosztása felé, hogy egy ún. pufferzónát hozzanak létre, megakadályozva Németország keleti irányú, illetve a bolsevik Oroszország nyugati irányú előretörését, nem hiszem, hogy olyan sokat el tudott volna érni, mondjuk a szlovák nemzeti mozgalom.
Az elvesztett területek nagyjából 1919. március-áprilisára, vagy Felső-Magyarország esetében január elejére idegen megszállás alá kerültek. Olyan területekről nem volt nehéz vitatkozni, amelyek már megszállás alatt vannak. Az utódállamoknak is az volt a törekvése, hogy kész helyzetet teremtsenek. Nyugat-Magyarország, a mai Burgenland magyar katonai és polgári közigazgatás alatt maradt, bár nagyrészt ugyan elkerült Magyarországtól, de éppen az 1921-es soproni népszavazás mutatja, hogy ott volt egy bizonyos játéktér. Egy viszonylag ügyes magyar diplomácia, és a nem teljesen tiszta katonai és politikai eszközök vezetésével egy részét Magyarországon lehetett tartani. Ez a helyzet azonban nem állt fönt a többi elveszített terület esetében.”