Gyarló elnökünk

„Sajnos nem igaz, hogy az államfő >>a jogállam rendíthetetlen őre maradt a legkritikusabb helyzetekben is<<. A legkritikusabb helyzetben, megválasztásakor, amikor támogatói a lehető legdurvábban megsértették a szavazás titkosságát, kijelentette, hogy >>a megválasztásában nem volt semmi alkotmányellenesség<<, holott előtte négy nappal ő szögezte le, hogy >>a titkos szavazáson úgy sem lehet lazítani, hogy az egyik fél nyíltsága illuzórikussá teszi a másik fél titkosságát”.

Nem tartott ki az elnök a szólásszabadság korábban általa is képviselt szigorú értelmezése mellett, amikor jóváhagyta a holokauszttagadás büntethetőségét. Kevéssé diplomatikus lépéseivel bizony nem segítette elő a >>jószomszédi kapcsolatok ápolását<<, és nem jól védte az ország tekintélyét, amikor elítélte a kilenc nagykövet levelét a korrupciógyanús frekvenciadöntések után. A megnyilatkozásai nem szolgáltak >>útmutatásul<<, amikor a népszámlálás ügyében az egyházának kedvező, viszont más egyházak és híveik számára elfogadhatatlan megoldást szorgalmazta.

Túlzás, hogy >>felismert és megragadott minden alkalmat a kisebbségek jogainak védelmére<<. A kislétai gyilkosság után napokig hallgatott, a szegregáció ellen, az integráció bojkottja és támadása ellen nem lépett fel kellő eréllyel és gyakorisággal. Az őszödi beszéddel kapcsolatos erkölcsi felháborodás jogosságát pedig úgy fogalmazta meg, hogy azt az alkotmányos rendszer ellen fellépő szélsőséges és agresszív csoportok is magukénak érezhették.”