„Az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy a kín-keservvel fenntartott látszategység megbénítja a pártot, a párton belüli kölcsönös gyanakvás és bizalmatlanság elszívja a konstruktív energiákat. Meggyőződésem szerint az MSZP belső érdekcsoportjainak energiáit még a választási kampány legutolsó pillanataiban is elsősorban az egymással való leszámolás vágya kötötte le, amely mindvégig erősebb volt, mint a politikai ellenféllel szembeni győzelem, vagy legalább a kevésbé megalázó vereség akarása. Mielőtt a feledés homályába merülne; a pártot morálisan végképp ellehetetlenítő BKV botrányt sem a Fidesz, hanem az MSZP belső, egymással marakodó érdekcsoportjai robbantották ki. A számos törésvonal mentén visszavonhatatlanul szétszabdalt baloldal erőszakos egyben tartása a megújulás legsúlyosabb akadálya lehet a jövőben.
A politikai formáció, amelyet MSZP-nek hívnak, legalább kettő, de lehet, hogy három olyan pártot rejt, amelynek kényszerű, kizárólag gazdasági megfontolásokon alapuló egyben tartása a baloldal évtizedekig elhúzódó válságát idézheti elő. Ma már nemcsak az összeegyeztethetetlenül eltérő politikai szocializáció, értékrend, mentalitás és jövőkép választja el egymástól ezeket a csoportokat, hanem az elmúlt években egymáson ejtett súlyos sebek is.
Az MSZP romjain viszont születhet egy hagyományos baloldali és egy, a modernizáció iránt elkötelezett balliberális párt. Mindkettő megtalálhatja a saját támogató közönségét, mindkettőre van reális társadalmi igény. Így együtt azonban lassan senkinek nem kellenek. A baloldal nemcsak önmagának, hanem a magyar demokráciának is tartozik azzal, hogy rövid idő belül újra építse önmagát. Ellenkező esetben nemcsak a baloldal, hanem a magyar demokrácia elhúzódó, mély válságával kell szembenéznünk.”