A harc szelleme

„Nemzeti erő az 1939-es választás óta nem szerepelt ilyen kitűnően Magyarországon. És éppen ez az a teljesítmény, amiért az ellenoldal szeme elkerekedik, efelől kétségünk se legyen. Komoly eredmény ez. Az apolitizált és nihilistává torzított társadalmi légkör ellenére joggal érezhetik a választáson résztvevő választópolgárok azt, hogy - történelmietlenként feltűntetett korunk ellenére is - történelmi nap volt április 11-e, hiszen az nem csekély mértékben fogja meghatározni az ország jövőjét. Mindezt egyaránt érezheti mindenki, függetlenül attól, hogy valaki ennek az elmúlt nyolcévnyi perverziónak szavazott folytatást, netán a szöges ellenkezőt ígérő fordulatra voksolt, vagy a radikális változásra, hova tovább el sem ment szavazni, illetve ha el is ment, szavazólapjára egy világító rombuszt rajzolt, mintegy tiltakozásként.

Ja, hogy »elbuktuk« Budapestet? Könyörgöm, mégis mire számítottunk akkor, amikor Shmuel bácsi és Záli néni a Dob utca 42-ből legfeljebb a televízión keresztül találkozott cigánnyal élete során? Mire számítottunk a »ZP«-ben szocializálódott, raszta hajú LMP nyikhajoktól, vagy a belpesti eszterházyaktól? Ugyan már. Európa szeme rajtunk.

Semmi értelme keseregni. Inkább azon kell elgondolkodni, hogy hogyan tovább! Mert arra még csak véletlenül se gondoljunk, hogy a munka, a küzdelem ezzel véget ért, hogy lekörmöltük az X-et, s innentől már - legfeljebb - csak a megérdemelt kisfröccsöt kell kirendelnünk. Április 11.-vel csupán egy csatát nyertünk meg, ami sajnos csupán csekély része annak, ami eztán következik. Daidódzsi Júzan a következőket írja a Busidó alapjai című művében: A legfontosabb egy szamuráj számár az, hogy sohasem hanyagolhatja el a harci szellemet – soha, semmikor, semmiben.”