„Csíkszentmihályi Mihály magyar származású pszichológus, a Chicagói Egyetem Pszichológia Karának professzora két magyarul is megjelent bestsellerében (Flow – Áramlat, A fejlődés útjai) is az emberi boldogság mibenlétét járja körül. Csíkszentmihályi szerint a boldogság sokkal kevésbé állapot, inkább folyamat, elmerülés, azonosulás valamivel, ami fontossá válik, legyen az munka, sport, hobbi, szerelem. Bármi is legyen, egy biztos: a boldogsághoz kell maga az ember, nem jön magától, azért küzdeni kell. Ritkán boldog valaki attól, ha ül a televízió előtt, ha nem csinál „semmit”. A boldogság (ahogy a professzor szavait én lefordítom magamnak) tevékeny részvételünkkel létrejövő, személyes erőfeszítést igénylő, tartós elégedettséget ígérő, azt kiváltó azonosulás. Valamifajta tevékeny belső béke.
Mindezt csak azért hozom elő, hogy feltehessem a kérdést: vajon átfordítható ez a megfontolás a közügyekre is? Lehet tartósan boldog egy nemzet, vagy annak tagjai, ha úgy gondolják, hogy elégedettségük, boldogságuk forrása valamilyen külső tényező? Megkaphatja-e egy ország felülről a boldogságot? Vagy a nemzeti közösségre is ugyanaz igaz, mint egyes tagjaira, miszerint a boldogság forrása a saját erőfeszítés? Nem fenyeget-e bennünket együttesen is ugyanaz a csapda, mint valamennyiünket külön-külön, hogy tudniillik jobban szeretünk ötöst nyerni a lottón, szívesebben ülünk le a tv elé várni a csodát, mint azt keresni, kutatni magunkban, hogy mi mit tehetünk saját és nemzetünk boldogsága érdekében.”