„Az öreg - rendszerváltás előtt szocializálódott - politikus eljutott a lopás szükségletjellegének, legitim voltának felismeréségig. A fiatal pedig a demokrácia utáni idők gyermekeként beleszületett a lopásba. Az '50-es, '60-as években eszmélő pártállami KISZ-ifjak - Horn, Medgyessy, Kovács, Szűrös, Pozsgay generációja - még a totalitárius ordas eszméhez illő puritanizmussal hittek valamiben. A munkás- és parasztgyerekekből nevelt ideológiai farkaskölyök aztán - a diktatúra rothadásával szinkronban - lassacskán felnőttek és korrumpálódtak, a hatalom részeként ők is megalkudtak a valósággal.
Ez akkor, a kádári aranykorban - bármily torzan hangzik - pozitív fejlődés, a rezsim puhulásának a jele volt. 1951-ben nemigen lehetett odamenni a párttitkárhoz vagy ávóstiszthez, borítékba csúsztatott kenőpénzzel, hogy elintézhetnénk valahogy másként ezt a kitelepítési határozatot? Húsz évvel később azonban némi készpénz és/vagy viszontszívesség már csodákat művelt. A fényes szellők "vörösgárdista" nemzedékéből kiégett, cinikus, a szocializmusban a pártegyház dogmái helyett csak a maguk módján, fontolva hívő emberekké lettek a '70-es, '80-as évek középvezetői.”
Papp László Tamás: Kádár holtában is győzött (Hírszerző)