Vitte a szív és a lendület a Ferencvárost, mintha nem lenne holnap

Nyitókép: Hegedüs Róbert / MTI

„Pascal Jansen érkezése óta a Ferencváros kerete kisebb, játékstílusa nagyobb mértékben átalakult, így a csapatépítés és az átigazolási szezon kellős közepén kellett ismét vizsgázni a zöld-fehéreknek erőből, egyetértésből, küzdeni tudásból és soha fel nem adásból.

– tartja az egyik leghíresebb zöld-fehér szurkolói strófa. A fanatikusok elvárásának megfelelően páros lábbal rúgta rá az ajtót a küzdelem a Groupama Aréna 18 ezres közönségére egy forró nap, fülledt estéjén, azonnal eufórikus állapotba taszítva a publikumot. A kilencvenes évek hangulatát idézte az önkívületbe sodort szurkolás és a pályán látott, ellentmondást nem tűrő nyomásgyakorlás az első negyedórában. Valahogy így kell egy mérkőzést elkezdeni hazai pályán.

Egymás után érkeztek a ferencvárosi helyzetek, a kérdés csak az volt: mikor szerzi meg a vezetést a Ferencváros? A kérdésre a felelet a 17. percben érkezett, és Ibrahim Cissé volt a válaszadó. A játékrész első felében, 22 perc játékidőt követően hatalmas hazai fölényt mutattak a statisztikák. A Fradinál 65 százalékban volt a labda, már tíz kísérletnél, három kaput eltaláló lövésnél járt a Mohammed Abu Fani által vezérelt csapat. A helyzetek minőségét jelző mutató, az xG 1,32-t és az ellenfél tizenhatosán belüli érintések száma is 11–2-t mutatott a hazaiak javára. A korábbi években, évtizedekben, amikor a szurkolói elvárás és a pályán látottak ilyen szinergiát eredményeztek, akkor azért tudott, megszokott volt, hogy ezt az iramot, ezt a tempót nemhogy kilencven percen keresztül, de egy félidő erejéig sem lehet bírni. Pláne ilyen extrém időjárási körülmények között. A vezető gól utáni szélcsend, visszaállás, erőgyűjtés azonban ezúttal elmaradt. Vitte a szív és a lendület a Ferencvárost, mintha nem lenne holnap, pedig már csak egygólos volt a hátrány. Ez pedig megbosszulta magát!”