Még Messit is lekörözi, de a válogatottban nem tud villantani – A korábbi kapitány Rossi kulcsemberéről

2024. október 02. 05:33

Gazdag Dániel Kispesten megtalálta a hangot az olasz szakemberrel, a címeres mezben mégis csak keresi tengerentúli önmagát.

2024. október 02. 05:33
Szabó Péter

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A gólok tekintetében még a nyolcszoros aranylabdás argentin Lionel Messit is lekörözi az MLS idei szezonjában Gazdag Dániel, aki az Egyesült Államokban legszebb napjait idézi. Ahogy azonban repülőre ül, hogy a nemzeti csapat rendelkezésére álljon, ebből a formából jellemzően mit sem tud megmutatni.

A magyar középpályás csapata, a Philadelphia Union harcban van a rájátszásért a Keleti-konferenciában, míg Messi együttese, az Inter Miami az argentin hathatós támogatásával jelenleg vezeti azt. Mióta a szupersztár betette a lábát a floridai csapathoz nagyot fordult a világ Beckhamékkel, az utolsókból elsők lettek. Tavaly még lemaradtak a play-offról, idén biztosan ott lesznek. Messi ugyanis nem fukarkodik a gólokkal, a bajnoki szezonban 15-ször vette be az ellenfelek hálóját, miközben 16 gólpasszt is szórt. Teljesítményére tehát 37 éves kora ellenére sem lehet panasz,

a gólok tekintetében azonban még Messinél is jobban áll a magyar Gazdag Dániel, aki már 17 találatot jegyez a Union mezében.

Nem véletlen, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány rendre postázza is neki a meghívót a válogatottba, ezúttal is így tett, a nemzeti csapatban azonban nem hengerel. Eddig 26-szor öltötte magára a meggypiros szerelést, ezeken négyszer volt eredményes 2019 óta: a két miniállam, Andorra és San Marino ellen, valamint Lengyelország és Anglia kapuját vette még be – legutóbb 2022 nyarán, azaz közel két és fél éve.

Azért is érdekes Gazdag helyzete, hiszen Marco Rossi őt ismerheti talán a legjobban a keretből, együtt dolgozhattak, amikor a középpályás honvédos korszakában a csapat kulcsembereként vezette bajnoki címig az együttest. Több mint tíz évet töltött Kispesten a nyíregyházi születésű, petneházi illetőségű 28 éves fiatalember, mielőtt az Egyesült Államokba költözött volna a családdal.

Ezt is ajánljuk a témában

Túl az Óperenciás-tengeren

A Mandiner szakértőt kérdezett, mi okozza a látványos különbséget Gazdag Dániel két, teljesen eltérő teljesítménye között. A korábbi szövetségi kapitány, Bozsik Péter rá is világított a lényegre, amely elsősorban a Philadelphia és a magyar válogatott eltérő hadrendjéből fakad.

„Kezdjük azzal, hogy az amerikai labdarúgó-bajnokság, függetlenül a nagy nevektől, azért még mindig elmarad színvonalában az európai futballtól. Az is igaz, hogy erőteljesen fejlődik, egyre dinamikusabban növekszik, de még mindig könnyebb ott érvényesülni, mint Európában. Az eredményeiből látszik, hogy a Philadelphia évek óta meghatározó szereplője a bajnokságnak, a jobb csapatok közé tartozik, ezért Gazdag teljesítménye mindenképpen elismerést érdemel. Nem csak a mezszáma tízes, de a posztja is. Kulcsjátékos a csapatban, miközben kevesebb a párharc, nem dominál annyira a fizikalitás, engedik egymást játszani a gárdák, így kidomborodhat a játékosság” – kezdte Bozsik Péter, majd így folytatta:

„Nagyon sok múlik a futballfilozófián, a Union az MLS-ben dominál, nem a kontrajátékra van berendezkedve, miközben a magyar válogatott inkább reagáló játékot játszik.

Szilárd védekezésből indul a Rossi-csapat, ez pedig nem igazán fekszik a Daninak.

Teljesen más a két stílus, más az amerikai hadrend is, mint a válogatottban, kevesebb energiát kell fordítania a védekezésre. Ezek lehet, hogy nüanszoknak tűnnek, de nagyon fontos, meghatározó tényezők” – fogalmazott a korábbi szövetségi kapitány.

Mint ismert, a 2017-ben Marco Rossi vezetőedzőként az NB I-es dobogó tetejére vezette a Honvédot, a csapatban az akkor 21 éves Gazdag Dániellel. A 33 bajnoki mérkőzéséből 31-szer a kezdőcsapatban kapott helyet a szezonban, túlzás nélkül állítható, hogy kulcsembere volt a jelenlegi szövetségi kapitánynak.

„A 2017-es bajnok Honvédnál a 3-5-2-es felállásra esküdött Rossi, amelyben Eppel és a Lanzafame volt a két támadó, Dani a három belső középpályásból volt az egyik. A mostani válogatottnál viszont a 3-4-3-as hadrend az uralkodó, itt a szélső pozícióból lép be a játékba, és védekezésben vissza kell zárnia. Ez óriási különbség. Lehet a szélről játszatni, csillogtathatja az erényeit tükörszélsőként is, de mivel a válogatott nem dominál, így kevésbé kap hangsúlyt a játéka” – erősítette meg Bozsik Péter.

Ezt is ajánljuk a témában

Reakció a nyílt kritikára

Tavasszal a Koszovó elleni győztes felkészülési mérkőzés után Marco Rossi – újságírói kérdésre válaszolva – nyíltan üzent Gazdagnak, kiemelte, többet vár korábbi játékosától.

„Gazdagtól mindenképpen többet várok. Nem szépítem, régóta ismerem, többször is kapott lehetőséget, fejlődnie kell. Lehet, hogy mást kérünk tőle, mint amit Philadelphiában megszokott, de most nem voltam elégedett vele” – fogalmazott, ő is elismerte tehát, hogy más feladatot kért tőle a pályán, mint amit Gazdag a klubcsapatában megszokott.

Nem estek jól a szavai. Koszovó ellen nem a legjobb meccsét játszotta a csapat, én sem nyújtottam jó teljesítményt. Tűröm a kritikát, sohasem volt ezzel bajom.

Nem tudok mást tenni, mint – ha lehetőséget kapok – jobban futballozni a válogatottban”

– reagált később a kritikára Gazdag Dániel.

A magyar labdarúgó-válogatott október 11-én hazai pályán fogadja Hollandia válogatottját, október 14-én pedig Bosznia-Hercegovinába látogat.

Mint ismert, Rossi végül jelölte az Eb-keretbe, de a németországi tornán mindössze néhány percet kapott a házigazda ellen 2–0-ra elveszített mérkőzés hajrájában. A szeptemberi NL-meccseket izomsérülése miatt kihagyta, a szövetségi kapitány legfrissebb keretének azonban ismét a teljes értékű tagja.

Ezt is ajánljuk a témában

Gazdag Dániel őszintén válaszolt Marco Rossi kritikájára

A magyar válogatott támadója a Nemzeti Sportnak adott interjút, amelyben beszélt a szövetségi kapitány bírálatáról, a klubrekordot jelentő góljáról, céljairól, és természetesen az Európa-bajnokságról is, amelyen nagyon szeretne ott lenni.

 

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko-jobbos
2024. október 02. 07:34
"a címeres mezben mégis csak keresi tengerentúli önmagát." :-))))))) A lányom az U19-es bajnokságban egy csomó gólt lőtt. Az NB2-ben már csak egyet, az NB1-ben meg egyet sem. Nem lehet, hogy azért, mert ott könnyebb ellenfelek voltak??????? Gazdagról ennyit.
sexykitty-5000101
2024. október 02. 05:40
🍓 ️ ­É­­­r­­­t­é­­­k­e­­l­d­­ ­­­a­­­ ­­­s­z­­­e­­­x­­­i­­ ­p­­u­­n­c­­­i­m­­­a­­­t­­ 👉 𝐖­𝐖­­­𝐖­.­­𝐗­­­𝟏­­­𝟖­­­.­­𝐅­𝐔­𝐍
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!