„A Ferencvárosnak egy feröeri csapatot bármilyen körülmények között illik legyőznie!” – a klub korábbi legendái kritikusan, de bizakodóan nyilatkoztak a Mandinernek

2023. július 12. 15:43

A kedd esti BL-selejtező után kíváncsiak voltunk a korábbi Fradi-kedvencek véleményére: milyennek látják az utódokat, és mit várnak az átalakított Ferencvárostól az új szezonban?

2023. július 12. 15:43
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

A Klasvik elleni első mérkőzés előtt is megkérdeztünk az egykori Fradi-kedvenceket az elvárásaikról, az idegenbeli döntetlen (0-0) után is kíváncsiak voltunk az első benyomásokra. Érdekesség: a magyar bajnok pontosan abban az összeállításban kezdte a szezont, amelyet pár nappal ezelőtt megjósoltunk

Bálint László, a Ferencváros korábbi válogatott hátvédje, az FTC Baráti Kör elnöke: Egyértelműen jó az irány!

A továbbjutás két mérkőzésen dől el, amelynek még mindig a Ferencváros a toronymagas esélyese. A második fordulóban várhatóan a svéd bajnok, Häcken vár majd a Fradira, nos, az már egy embert próbáló feladat lesz! A játékoskeretet a vezetők úgy alakították ki, hogy a több frontos helytállás, a kettős, sőt hármas igénybevétel se jelentsen gondot.  Teljesen törvényszerű a kisebb, nagyobb változtatás, ez a profi futballban megszokott dolog, mint ahogy  az is, hogy néhány játékost kölcsön ad a klub. 

Mindenképpen pozitív fejlemény, hogy egyre több fiatal magyar játékos – Pászka Loránd, ifjabb Lisztes Krisztián, Baráth Péter, Varga Barnabás – kap lehetőséget a tehetségük bizonyítására.

A cél továbbra is csak a bajnokság megnyerése lehet, valamint valamelyik nemzetközi kupa csoportköre, hiszen ez által a koefficienspontjaink is gyűlnek. Tehát egyértelműen jó ez az irány!

Dragóner Attila, a Ferencváros korábbi válogatott középhátvédje: A keret fokoztosan lép előre fizikálisan, mentálisan és csapatjátékban is

A körülményekre való tekintettel a Klaskvíktól azt kaptam, amit előzetesen vártam: egy fegyelmezett csapatjátékra építő,  párharcerős együttest. Ezzel együtt látható volt a Fradi javára a sebességkülönbség és a játékosok minősége is. Úgy érzem, a szezon első tétmérkőzésén az FTC a várakozásoknak megfelelően teljesített, emlékezzünk, hogy a tavalyi kupaszezon is hasonlóan indult, a kazah Tobol ellen az idegenbeli 0-0 után magabiztosan jutott tovább a csapat, sőt ezek után még az Európa Liga-csoportkört is megnyerte, így még a tavaszt is megélte. Biztos vagyok benne, hogy a visszavágón majd egy gyorsabb, gólratörőbb Ferencvárost láthatunk, és a szezon folyamán a keret fokoztosan lép előre fizikálisan, mentálisan és csapatjátékban is.

Sztanyiszlav Csercseszov
Sztanyiszlav Csercseszovot nem lepte meg a feröeri bajnok hozzáállása és teljesítménye Fotó: fradi.hu

Szűcs Lajos, a Fradi korábbi válogatott kapusa: A Ferencváros egy tavalyihoz hasonló szezont produkál majd

A Klaksvíktól azt kaptuk, amit vártunk: erősek, stabilan védekeznek, fegyelmezett a csapatjátékuk, és a pontrúgásaik is veszélyesek, igaz, a pálya mérete az ő dolgukat könnyítette meg. De még ilyen körülmények között is látszott: a Ferencváros egyértelműen jobb csapat, így biztos vagyok benne, hogy a visszavágón magabiztosan harcolja majd ki a továbbjutást. Még tart az átigazolási időszak, de az őszi szezonnal kapcsolatban az egyik legfontosabb dolog, hogy az új szerzeményeket össze kell csiszolni, össze kell hangolni a csapatrészeket, 

de Sztanyiszlav Csercseszov jó edző, így egészen bizonyos, hogy a Fradi ismét egy tavalyihoz hasonló szezont produkál majd.

Telek András, a Ferencváros korábbi válogatott védője: A jelenlegi Fradi erősebb lesz, mint tavaly

Kissé váratlanul nehézre sikeredett a szezon első tétmérkőzése, de ez nyilván az összeszokatlanságból, a pálya méretéből is fakadt, valamint, hogy a nyárból az őszbe utazott a csapat. Ennyi nehezítő körülmény mellett nincs ok az elkeseredettségre, pláne, hogy a tavalyi kupamenetelés is hasonlóképpen kezdődött. Remélem, a visszvágón már újra látványosan játszunk majd, és beigazolódik, amit várunk: a jelenlegi Fradi erősebb lesz, mint a tavalyi, hiszen simán megnyerik a bajnokságot, és újra bejutnak valamelyik kupa csoportkörébe! 

Ferencváros
A sikeres BL-meneteléshez győztes mentalitásra van szükség Fotó: fradi.hu

Wukovics László, a Ferencváros korábbi válogatott csatára: Érdekes ősz elé nézünk...

Megmondom őszintén, az idény első tétmérkőzésétől sokkal kevesebbet kaptam, mint amit vártam. Számítottam rá, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, de azt nem gondoltam, hogy ennyire kevés helyzetünk lesz. Lehet sok mindent mondani: idény eleji forma, kis pálya, műfű, de 

a Ferencvárosnak egy feröeri csapatot bármilyen körülmények között illik legyőznie!

Ezzel együtt simán tovább jut a Fradi. az új igazolások közül Ibrahim Cissé tetszett a legjobban, de Varga Barnabás is biztatóan mozgott. A sok igazolás miatt egyébként is érdekes ősz elé nézünk, reméljük, az új fiúk is fokozatosan formába lendülnek, akiknek a képességeiről élesben bizonyosodhatunk meg leginkább. 

Nyitókép: A magyar tehetségek, Baráth Péter és Varga Barnabás is helytálltak a KÍ otthonában (fradi.hu)

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. július 12. 18:29
Nem most kell megnyerni a szezont. Nyilván kihívás, hogy az idény első tétmeccse is komoly téttel bír, de itt még a lényeg, hogy ne hibázzon a csapat. Tegnap nem hibázott. Idegenben jó az X ha itthon megvan a győzelem, ha megvan a továbbjutás, akkor kicsit nyugodtabb lesz mindenki és simán elfelejtjük az egészet. A várhatóan svédek ellen keményebb lesz a menet, de oda már egy jobb csapat fog megérkezni. Annak az összecsapásnak a nyertese pedig már csoportkörös lesz valahol.
gyaloggos
2023. július 12. 17:57
Ez egy nagyon gyenge Fradi!
gyaloggos
2023. július 12. 17:56
A napokban olvastam, hogy BOMBAERŐS kerettel a FRADI. ROSSZINDULATÚ nem akartam lenni, s nem is reagáltam arra semmit, mondok magamban, várjunk. MOST azonban már csak megkérdezem: TÉNYLEG?
gyaloggos
2023. július 12. 17:51
IGEN! „A Ferencvárosnak egy feröeri csapatot bármilyen körülmények között illik legyőznie!" S lehet idényelejzni, meg műfüvezni, egy FÉLAMATŐR csapatot illenék megvernie a FRADINAK. A FRADI megbízhatatlan csapat lett, még egy gólt sem tudtak összehozni .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!