CNN: Assange Londonból irányította a beavatkozást az amerikai választásokba

2019. július 16. 08:24

A WikiLeaks alapítója még 2016-ban elmondta, hogy Trumpról is nyilvánosságra hozott volna lejárató információkat, ha kapott volna ilyeneket.

2019. július 16. 08:24

Julian Assange, a WikiLeaks hírportál alapítója 2016-ban Ecuador londoni nagykövetségéről irányította a beavatkozást az amerikai választásokba – közölte exkluzív információk alapján hétfőn a CNN.

A hírtelevízió egy spanyol privát biztonsági cég által összeállított dokumentumokra hivatkozva közölte, hogy Assange személyesen vett át a 2016-os választásokra vonatkozó, feltételezhetően lopott háttéranyagokat és információkat a londoni nagykövetség épületében. Az ecuadori kormány számára összeállított, lehallgatásokat és megfigyeléseket rögzítő dokumentumok szerint Assange egyfajta irányító központtá alakította az ecuadori nagykövetséget, és onnan irányította az egyes, a demokratákra és elnökjelöltjükre, Hillary Clintonra nézve potenciálisan terhelő információk kiszivárogtatását.

A követség épületében Assange állítólag oroszokkal és „világklasszis” hackerekkel is találkozott, és néha órákon keresztül tárgyaltak. 2016 júniusában például legalább hét találkozója volt oroszokkal, köztük olyan személyekkel is, akik kapcsolatban álltak a Kremllel. A dokumentumok szerint abban a hónapban Assange ötször találkozott az orosz kormány ellenőrzése alatt álló RT-televízió munkatársaival, és kétszer folytatott megbeszélést egy Jana Maximova nevű orosz nővel, akinek kilétéről azonban semmit sem tudni.

Nyikolaj Bogasikin, az RT londoni irodájának munkatársa a CNN megkeresésére e-mailben közölte a hírtelevízióval, hogy többször is készítettek műsort Assange-ról, és ezért járt az ecuadori nagykövetségen. A jelentés szerint a WikiLeaks-alapító hozzájutott nagy teljesítményű számítógépekhez és más eszközökhöz is, amelyek megkönnyítették az információk továbbítását. A számítógépeket és tartozékaikat ráadásul közvetlenül azt megelőzően kapta, hogy a WikiLeakshez eljuttattak oroszok által megszerzett információkat.

Egy meg nem nevezett ecuadori hírszerző – a CNN szerint – megerősítette, hogy a hírtelevízióhoz eljutott dokumentumok hitelesek. A CNN idézte a jelentés azon megállapítását, miszerint „kétségtelenül van bizonyíték arra”, hogy Assange-nak vannak kapcsolatai orosz hírszerző szervezetekkel. A jelentést összeállító spanyol cég nem reagált a CNN megkeresésére. 

Julian Assange mindig cáfolta, hogy kapcsolatban állna a Kremllel, vagy hogy a kiszivárogtatott információk „az orosz kormánytól vagy az állampárttól” származnának. 2016 decemberében a Fox televíziónak Londonból adott interjújában azt mondta: Donald Trumpról is nyilvánosságra hozott volna lejárató információkat, ha kapott volna ilyeneket.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mia szösz
2019. július 17. 14:23
Eredeti és valódi dokumentumok készítése évtizedek óta nem probléma. Egyik félnek sem. A kérdés: Qui prodest? Minden bizonnyal nem Assange-nak áll érdekében, akinek a talpa alatt már eléggé forró a talaj. Szabad a gazda!
Mr.Falafel
2019. július 16. 18:35
Mennyire lehetnek ezek beteg emberek, hogy ilyen képtelen baromságokat terjesztenek? Felsejlenek ifjúkori éveim, amikor a London Rádió adását hallgattam csütörtökről csütörtökre, este 11-kor. Már a 80-as évek közepén megmondták, hogy Kádár nyugdíjba vonul és Grósz lesz helyette. De egyebekben is pontos információkat közöltek. Mivé lett a nyugati újságírás? Rohadtabb, mint a szovjet típusú szocializmus újságírása volt.
Peter8811
2019. július 16. 18:29
Én hiszek a spanyol magán biztonsági cégnek, Megmerek esküdni Bokros Lalyos bácsi és Gubó bácsi életére, hogy igazat mondanak.
puszika
2019. július 16. 16:12
Ezek a libsik!! Közvetlenül nem tudták kimutatni az orosz beavatkozást. Most közvetettel próbálkoznak aminek annyi a valóságalapja mint a pipafüsté!! Hátha elhiszik az amerikai szavazók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!