Autók helyett piacot a pesti alsó rakpartra!

2019. július 15. 09:17

Többről van szó azonban, mint valami „legyen úgy, mint régen volt” konzervativizmusról.

2019. július 15. 09:17
Tálos Lőrinc
Építészfórum

„A rakpartok évszázadokig piacként működtek a városokban. Eredeti funkciójuk, az áruszállításban betöltött központi szerepük elvesztése azonban nem jelenti azt, hogy ami azelőtt következmény volt, annak törvényszerűen meg is kell szűnnie az azt kiváltó okkal együtt. A Jane Haining rakpart piactérként való hasznosítása egyedülálló turisztikai vonzerő lehet Budapest számára, miközben a műemlékvédelem céljainak is jobban megfelel, mint a jelenlegi – autóforgalommal terhelt – állapot. Nem beszélve a városlakók egészségéről.

A rakodópart egyben piac is, évszázadokig így működött a világ. Aligha mondható tehát, hogy a folyó vagy tenger mellett fekvő városoknak a part mellé épülő belvárosától idegen lenne a piac jelenléte. Igaz, a pesti alsó rakpart épp azután vált a várost a folyótól elvágó autóúttá, hogy ez a funkciója megszűnt, az áruszállításra használt kikötő a belvárosból a külvárosba – a csepeli szabadkikötő területére – került át. Az a fajta technológiai optimizmus, amely a motorizációt tekintette a városok jövőjének, közlekedési gondjai megoldásának viszont csúfos kudarcot vallott. Igaz, a II. világháború előtt, amikor ez a döntés megszületett, még kevesen látták előre a légszennyezettségben fuldokló nagyvárosokat és az autókat előnyben részesítő várostervezés miatt aluljárózó, nagyokat kerülő és a korábban zsúfolt utcákat kerülő gyalogosokat, ahogy az emiatt kihaló, városi autópályává vagy parkolóvá silányuló köztereket sem.

Többről van szó azonban, mint valami »legyen úgy, mint régen volt« konzervativizmusról. A világ halad, az árut már nem a Duna belvárosi szakaszain rakodják ki, és ez rendben is van így. A fő ok, amiért más, új funkciót kell találni a pesti alsó rakpartnak az az, hogy a belvároson átvezető autópályákban gondolkodó várostervezés ugyanúgy idejétmúlttá vált, mint a rakodásra használt rakodópart, vagy még korábbról, a szabályozatlan folyópart. Vissza kell adni a folyót a városnak! A Duna és a belváros között áthatolhatatlan aknamezőt képező autóút egyik – műemlékvédelmi szempontból borzalmas – hatása az volt, hogy valósággal megölte a korábban élénk társadalmi életnek, például étteremnek is helyet adó viaduktot, amelyen a villamos halad. Romlik, pusztul Budapest egyik – a Milleneumi Földalatti Vasútvonalhoz vagy a Nyugati Pályaudvarhoz hasonlítható – „steampunk” hangulatú öröksége, amely védjegye is lehetne a magyar fővárosnak. Miért ne lehetne új funkciót találni a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti, a Dunakorzóval párhuzamos pesti alsó rakpartnak, olyat, amely nem is idegen a területtől?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
12345
2019. július 16. 13:20
Mi a francot akarnak még árulni a rakparti piacon? Már így is több mint elég az üzletek száma és több mint elég hülyeséget vásárolnak össze az emberek. Ha valahol, akkor a rakparton kéne hagyni, hogy menjenek az autók. Relatív messze vannak onnan a lakóházak, ráadásul csak az egyik oldalon vannak és a duna feletti szél is segít kitisztítani amit szennyeznek.
apoa
2019. július 15. 21:52
Az épitészfórum valami hülyék gyülekezete?
Mia szösz
2019. július 15. 20:53
Márpedig az alsó rakparton közlekedő autók a belső utakat tehermentesítik, meg a saját útjukat is lerövidítik - egyszóval hasznos a jelenlegi lehetőség. Nem is beszélve a kiszámíthatatlan magas dunai vízállásokról - oda nem lehet állandó funkciójú létesítményt telepíteni.
balbako_
2019. július 15. 17:56
Azért ne keverjük a szezont a fazonnal. A rakpart azért lehetett piac, mert ott kötöttek ki a kofahajók, akik hozták a kofákat áruikkal a halászbárkák a halasokkal. Mára már csak turistahajók járnak meg néhány uszály.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!