1989. június 16.: A rendszerváltozás fordulópontja

„Harminc esztendő telt el Nagy Imre 1956-os miniszterelnök és mártírtársainak újratemetése óta, ám most is ugyanazok a vádak fogalmazódnak meg a rendszerváltozás cselekvő támogatóival, a nemzeti politizálás, kormányzás híveivel szemben, mint akkor.

A kommunista állampárt vezetői és kiszolgálói nekitámadtak a Hősök terei, több százezres megemlékezés egyik szónokának, Orbán Viktornak, aki az ifjúság nevében tartott beszédet. Különösen az háborította fel őket, hogy a Fidesz vezetőségi tagja azt mondta: ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről. A többi szónok: Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor, Mécs Imre, Zimányi Tibor, Király Béla nem részesült heves bírálatokban.

(...)

A hamis narratívát erősítette a KISZ-ből kinőtt Demisz, amelynek Gyurcsány Ferenc volt az alelnöke: »Aki gyászszertartáson választási beszédet mond – tegye ezt akár egyéni vállalkozásként vagy mások biztatására – az maga minősíti önmagát. Orbán Viktor az ifjúság nevében szólt, de csak egy kisebbség szavait mondta. Mi, akik a KISZ-ben nőttünk fel, a saját példánkban látjuk, milyen súlyos hibákhoz vezet a kizárólagosság. Látjuk azt, hogy milyen veszélyeket jelent egy valóban hibás, a szélsőségektől sem mentes politikát és modellt felváltani egy másik kizárólagossággal. […] A közös út keresésének fékezője lehet minden újabb demagógia, amely nem tudja elválasztani egymástól az előrevivőt, a múlttal reálisan számot vetőt, a hatalmához görcsösen ragaszkodó, a múltjából és pozíciójából építkező erőktől.«”