A rabszolgatörvény-ellenes tüntetések mérlege

2019. június 15. 14:43

A rabszolgatörvény-ellenes tüntetések kapcsán részleges szakpolitikai sikert sem lehetett elérni.

2019. június 15. 14:43
Mikecz Dániel
Mérce

„Tüntetések kapcsán rendszeresen felmerülő kérdés, hogy végső soron mi értelme, haszna volt az egésznek. Különösen igaz ez, ha nem csak korlátozott szakpolitikai céljai vannak a mozgósításnak, de az ellenzéki közvélemény egyenesen kormányváltást remél a megmozdulásoktól. A rabszolgatörvény-ellenes tüntetések kapcsán ráadásul nem hogy teljes, mint a netadós tüntetések során, de részleges szakpolitikai sikert sem lehetett elérni, mint a 2012-2013-as hallgatói mozgalom esetében.

Nem volt következménye a tüntetési ciklusnak a Fidesz szavazótáborára nézve sem olyan mértékben, mint a netadós hullám után, noha a túlóratörvény is széles társadalmi csoportok számára korlátozza az egyéni autonómiát, szabadságot.

Mindez nem jelenti azt, hogy ne lett volna értelme és következménye a megmozdulásoknak.

A Momentum európai parlamenti választáson elért sikerében lehetett annak szerepe, hogy EP kampányuk egyik arcát, Donáth Annát személyes kockázatvállalása révén ismerhette meg az ellenzéki közvélemény, ha nem is feltétlenül az egész ország. A tüntetéseken való ellenzéki egység, a pártok, politikusok behelyettesíthetősége pedig paradox módon éppen azt az ellenzéki választói felismerést táplálhatja, hogy a kormánybuktatáshoz nincs szükség mindegyikre.

A pártpolitikán innen ugyanakkor nem szabad elfeledkezni a munkavállalói érdekvédelem új lendületéről azoknak, akik úgy gondolják, hogy a szakszervezeti mozgalom nem csupán hitelességi forrás vagy kormánybuktató eszköz.

Az utolsó választás előtti évben, 2017-ben az általam végzett sajtóelemzés szerint egész évben 14 sztrájkkal kapcsolatos szakszervezeti cselekvés valósult meg. 2019-ben ez a szám kevesebb, mint fél év alatt majdnem a duplája, 26, ráadásul ebbe nem számítanak bele a sztrájkon kívüli egyéb formák, mint a munkavállalók tüntetései.

A sztrájkok ráadásul nem korlátozódnak Budapestre, ahogy egyébként a rabszolgatörvény ellen is szerte az országban tiltakoztak. Jelenleg éppen a pedagógusok sztrájkhoz való jogát korlátozza a kormány nemtelen eszközökkel. Az idézett adatokon túl a Kőbányai Szent László Gimnázium tanárai által válaszként adott vadsztrájk, az egyéni kockázatvállalás mutatja, hogy valóban megmozdult valami a magyar szakszervezeti mozgalomban. A Fidesz népszerűségi mutatóit nézegetve ne feledkezzünk meg erről.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Európai téridő
2019. június 17. 08:30
Ki volt az a magáét "szakembernek" tartó marha, aki ezt a szlogent egyáltalán kitalálta? Ha annyira "eurokonform" volt a 400 órás munkakeret, mert még így is kevesebb az óraszám, mint az EU-s normában, akkor miről is vivatkozunk? Talán bizony nem kellett volna legalizálni egy de facto létező állapotot? Rosszul spekuláltak, amikor azt gondolták, hogy egy ilyen hacacáréval az egész "állapotot" semmissé lehet tenni.
puszika
2019. június 16. 19:46
Mikecz elvtárs! Ha valami/jelen esetben a túlóra törvény/ most éppen a lánykori nevű rabszolgatörvény senkire nincs kötelező jellegű hatással,akkor a következmény is olyan. Azt csak te és társaid meg a béna ellenzék próbálta vezértémává tenni ahelyett, hogy egyszer is elolvastátok volna. De nem tettétek,ezért maradtatok a legnagyobb szarban az egész cirkusszal együtt. Ismét leégtetek!!! A sebek nyalogatása/amit most éppen teszel/ maradt vigasztalásul semmi más. Amúgy meg szeretnélek felhomályosítani, hogy többször felmelegítve csak a töltöttkáposzta jó,más fogyaszthatatlanná válik,mint ez a nehezen kiizzadott szösszenet is!!!!
catalina9
2019. június 16. 07:51
A Fidesz népszerűségi mutatóit nézegetve ne feledkezzünk meg erről." Nem feledkezünk meg róla Mikecz elvtárs...
IV. Fawkes
2019. június 16. 05:37
Ezeket néha felébresztik a kómából, csak valahogy az időzítés nem stimmel..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!