Úzvölgye: megbírságolták a Kovászna megyei önkormányzat alelnökét

2019. június 12. 19:11

A csendőrség szerint nem jelentették be törvényesen a székelyek élőláncát.

2019. június 12. 19:11

A Hargita megyei csendőrség megbírságolta Grüman Róbertet, a Kovászna megyei önkormányzat alelnökét arra hivatkozva, hogy a székelyek június 6-i békés tüntetését az úzvölgyi temetőnél nem jelentették be előre a törvényes előírásoknak megfelelően.

A jegyzőkönyvet Grüman Róbert tette közzé a közösségi oldalán. Eszerint a csendőrség 3 ezer lejes (204 ezer forint) bírságot rótt ki. A székely elöljáró az MTI-nek elmondta: a jegyzőkönyv alapján csak annyi derül ki, hogy a tüntetést 48 órával az esemény előtt kellett volna bejelenteni, és ennek elmulasztása miatt szankcionálták. Mint mondta, a bírság érvénytelenítését fogja kérni a bíróságon, az eljárás során vélhetően többet meg fog tudni a csendőrség álláspontjáról.

Arra a kérdésre, hogy a bírság összefügghet-e azzal, hogy Grüman jelentette be a Kovászna megyei önkormányzat június 6-i rendkívüli munkaülését az Úzvölgyében, ily módon kifejezve szolidaritását a katonai temetőnél tervezett törvénytelenségek megakadályozására meghirdetett akcióval, elmondta: elképzelhető, de mindez nem derül ki a jegyzőkönyvből, a csendőrség pedig ki sem hallgatta.

A székely önkormányzatok képviselői és magánszemélyek június 6-án azért vonultak a székelyföldi, Hargita megyei Csíkszentmárton kezelésében lévő úzvölgyi sírkerthez, hogy megakadályozzák a moldvai Dormánfalva (Darmanesti) polgármesteri hivatala által törvénytelenül kialakított román parcella és emlékmű ortodox szertartás szerinti felavatását. Élő láncot vontak a temető bejárata elé, de a több ezer román megemlékező erőszakkal benyomult a temetőbe.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Orange79
2019. június 13. 07:34
A történelem egyik legaljasabb húzása volt amikor a nagyhatalmak ezeknek a román tetveknek juttatták Erdélyt. Szégyen..
dick52
2019. június 13. 07:22
Tetvek.
Csomorkany
2019. június 13. 05:01
Most biztos büszkék magukra.
truthisone
2019. június 12. 23:43
A sogorek nagyon csendben vannak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!