„Olyan szerencsés voltam, hogy személyesen ismerhettem Jánost. Amikor a 90-es évek közepén először találkoztunk Domokos Mátyás legendás Somogyi Béla utcai lakásának félhomályos halljában, az asztal két oldalán ülve korrektúrázva a Holmi következő számába szánt írásainkat, akkor ő már nekem legenda volt. A természetes arrogancia, A tulajdonosi szemlélet versei közül jónéhány a friss, új magyar költészet emblematikus darabja volt számomra. Elfogódottan javítgattam gyengécske novelláim kefelevonatát mellette.
Aztán inkább csak a pályafutása látszott nekem, a Paulus, a Niebelung-lakópark. Pár éve időnként összefutottunk. Felolvasásokon, kocsmákban, öröm volt minden alkalom. Legutóbb valamikor a télen, de csak futólag, és nem tudtam beszélni vele a Káli holtakról, amivel pedig igen nehezen birkóztam, szerettem volna egy csomó mindent megkérdezni tőle. Majd legközelebb, gondoltam.
Hihetetlen, hogy nincs legközelebb.
Nyugodj békében, János!”