Ön ismert Franciaországhoz fűződő jó kapcsolatairól. Hogyan élték meg a franciák a Notre-Dame kiégését?
Sok francia ismerősömmel beszéltem, és azt mondhatom, Franciaország gyászol. A francia társadalmat végletekig lesújtotta, ami történt. Ugyan sok francia templom ellen történt már támadás, kisebb-nagyobb károkozás az utóbbi időszakban, de az, hogy a Notre-Dame ott lángol Párizs közepén, hogy helyrehozhatatlan károk keletkeztek, hogy évekig nem is lehet majd bemenni az épületbe, és senki nem tudja mi is következik ezután, komoly bizonytalanságot okoz. A talán önmagán is túlmutató veszteségérzet mellett a franciákban nagyon sok kérdés merült fel, amelyek megválaszolatlanok. Bizalmatlanok is, mert attól is tartanak, soha nem fog kiderülni, mi is állt a tűzeset hátterében. A média és egyes politikusok egyébként is igyekeznek a társadalmat feszítő konfliktusokat felszín alatt tartani. Ha eltussolják a tűzeset körülményének vizsgálatát, az csak tovább erősíti a feszültséget és a gyanakvást. Segítene, ha megneveznék a felelősöket, hiszen valamilyen formában bizonyosan voltak.
Mi, magyarok, hogyan segíthetünk?
A magyar kormány már felajánlotta segítségét, de azóta is érkeztek további, nemcsak pénzbeli felajánlások. Volt például, aki a munkáját, szakértelmét ajánlotta fel. Jó látni, hogy a tűzeset megmozdította a magyarokat is, és az emberek most nem arról vitáznak, hogy megengedhetjük–e magunknak, hogy a gazdagabb Franciaországot támogassuk, hanem azon gondolkodnak, miben, hogyan tudnának segíteni.
Elég mozgalmas időszak következik a magyar közéletben. Mégis, szabad az ünnepek alatt politizálni, politikával foglalkozni?
A Húsvét mindenki számára egy lehetőség, hogy a hagyományos népszokásoknál, gasztronómiai élvezeteknél többet adjon. Minél nagyobb a zaj körülöttünk, annál nehezebb alkalmat találni a befelé és Isten felé fordulásra a mindennapokban, így akinek sikerül akár csak egy rövid időre is elmélyülnie és elcsendesednie a Nagyhéten, az megerősödhet hitében, önmagában. Húsvétkor a feltámadást ünnepeljük, ami a saját közösségeink számára is lehetőséget jelent a lelki felemelkedésre. Ha az a kérdés, minek van helye ebben az ünnepkörben, akkor a napi dzsungelharcnak, ami a politika sajátja, nincs keresnivalója. Személy szerint magam is próbálok rátalálni a belső csendre, amire kiváló alkalmat ad, ha a családommal együtt tudunk lenni. Ezt kívánom mindenki másnak is, hogy szeretteik körében tölthessék ezeket a napokat. És hogy gondoljunk azokra is, akik hiányt szenvednek: szeretetből, emberségből.