Nyáron megkezdődhet a 3-as metróvonal káposztásmegyeri meghosszabbításának tervezése

2019. április 12. 12:02

Az új szakasz Újpest-Központ és Káposztásmegyer, Megyeri út között épülne meg.

2019. április 12. 12:02

Nyáron megkezdődhet a 3-as metróvonal káposztásmegyeri meghosszabbításának tervezése – közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.

Tudatták: Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére a – kormány és a Fővárosi Önkormányzat által a tavaly novemberben a fővárost érintő ügyek közös előbbre vitele szándékával létrehozott – Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa egyetértett azzal, hogy elindítsák a 3-as metróvonal északi meghosszabbításának tervezését.

A főpolgármester támogatásával a Fővárosi Közgyűlés február 20-i döntésével a tervezési munkák megkezdéséhez nettó 1,2 milliárd forintot biztosított a fővárosi költségvetésben. Ezt követően a BKK, valamint a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. és a VIKÖTI Mérnök Iroda Kft. közötti konzorcium által 2018 őszén megkötött – nettó 2,899 milliárd forint értékű – keretmegállapodás keretében megkezdődött a feladatok lehívásának előkészítése.

A közlemény szerint a hétfőn megjelent írásbeli konzultációs felhívás alapján a most megrendelendő tervezési feladatok tartalmazzák az Újpest-Központ és Káposztásmegyer, Megyeri út közötti metróvonal engedélyezési terveit és a szükséges létesítési engedélyek megszerzését,    az esetleges uniós támogatáshoz elengedhetetlenül szükséges részletes megvalósíthatósági tanulmányt, valamint a XV. kerületi önkormányzat kérésének megfelelően egy esetleges rákospalotai szárnyvonal kiépítési lehetőségének vizsgálatát.

A tervezési munka az írásbeli konzultációs eljárás lezárulta után, várhatóan 2019 nyarán kezdődhet – áll a közleményben.

(MTI)

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2019. április 13. 10:21
Még a cuculizmus idején ígérték meg, most végre meg is valósítják.
Akitlosz
2019. április 12. 20:39
Szóval akkor ez még csak a tervezés tervezése? Na akkor már csak 30 év és utazhatunk is rajta.
IV. Fawkes
2019. április 12. 17:53
"a XV. kerületi önkormányzat kérésének megfelelően egy esetleges rákospalotai szárnyvonal" Ezt az ökörséget már a hetvenes években is elvetették, de Hajdu elvtárs angyalkája még a hatvanas években tart.. A villamost persze elkaszáltattátok idióta büdös komcsik.
Kanóc
2019. április 12. 15:51
A settenkedő putyinizmus újabb szintje. Ma még csak Káposztásmegyerig, holnap már Moszkváig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!