MSZP-Párbeszéd-DK-Momentum: közös polgármesterjelöltek a kerületekben

2019. április 06. 14:10

Számos budapesti kerületben közös jelöltet állított az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum – jelentették be az ellenzéki pártok szombaton. Hol kit indítanak, és mi van a Jobbikkal?

2019. április 06. 14:10

Közös polgármesterjelölteket állított Budapest legtöbb kerületében az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum – jelentette be Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke szombaton sajtótájékoztatón. Elmondása szerint ez politikatörténeti pillanat. A személyekről pár hónapos tárgyalások után állapodtak meg. 

A jelölteket közösen támogatják, ők a kerületekben a legesélyesebbek arra, hogy leváltsák a Fidesz „embereit”, és az összefogás résztvevői támogatni fogják a főpolgármester-jelölti előválasztás második fordulójában nyertes jelöltet – mondta. Hozzátette: ők olyan Budapestet szeretnének, ahol a civil társadalmat partnernek tekintik, az önkormányzatiság érték és nem legyőzendő feladat.    

Molnár Zsolt elmondta a megállapodás szerint az MSZP a II. kerületben Őrsi Gergelyt, a III. kerületben Kiss Lászlót, az V. kerületben Tüttő Katát, a X. kerületben Somlyódi Csabát, a XIII. kerületben Tóth József jelenlegi polgármestert, a XIV. kerületben Horváth Csabát, a XVIII. Kerületben Szaniszló Sándort, a XIX. Kerületben Vajda Péter polgármestert, a XX. kerületben Szabados Ákost, Csepelen Takács Mónikát jelölik.

Kutya kötelesség

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi önkormányzati képviselője a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, egyesíteni akarják azokat, akik nem akarnak egy Tarlós István vezette Budapesten élni, akik nem akarják, hogy olyan főpolgármester vezesse a városukat, aki nem képviseli az emberek érdekeit. Hozzátette: a budapestieknek elegük van abból, hogy nem, vagy alig részesültek a minden eddiginél több uniós forrásból.

DK-s jelöltek hat kerületben lesznek, a VII. kerületben Niedermüller Péter, a XI. kerületben László Imre, a XII. kerületben Élő Norbert, a XV. kerületben Németh Angéla jelenlegi polgármester, a XVI. kerületben Nemes Gábor, a XVII. kerületben pedig Gy. Németh Erzsébet indul majd.
Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja azt mondta, Budapest változást akar, ezért „kutya kötelességük” olyan modellt kitalálni, amelyben esély van leváltani a Fideszt. Mivel az LMP egyelőre távol maradt a megállapodástól a Párbeszéd maradt a zöld párt a szövetségben, ezért fő céljuk a budapesti zöldterületek növelése, a légszennyezettség csökkentése.

De mi van a Jobbikkal?

A Párbeszéd az I. kerületben Váradiné Naszályi Mártát jelöli, a IX. kerületben viszont még nincs végleges döntés arról, hogy kit javasolnak.
Donáth Anna, a Momentum alelnöke azt mondta, a törésvonalak nem pártok, hanem az államhatalom és az ellenzéki pártok között húzódik meg, a Momentum azon dolgozott, hogy hidat képezzen a civilek és a pártok között, akiknek elsődleges célja, hogy demokratikus útra tereljék az országot. Hozzátette: sajnálja, hogy a megállapodásban nem vesz részt minden ellenzéki párt.

A Momentum a IV. kerületben Déri Tibort, a VI. kerületben Soproni Tamást, a XXII. kerületben Havasi Gábort javasolja közös jelöltnek.
Molnár Zsolt kérdésre válaszolva elmondta, az LMP-t mindenképpen várják az összefogásba. Velük a tárgyalások nem jutottak olyan szintre, hogy budapesti szintű megállapodást kössenek, de a 23 kerület többségében vannak helyi megállapodások. A Jobbikkal kapcsolatban azt mondta, helyi szinten lehetőséget biztosítanak a megállapodásra, de polgármesteri szintű egyezségre nem látnak lehetőséget.

(MTI)

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2019. április 07. 09:12
Senki nem szólt ennek a debil brancsnak, hogy egyelőre EP választási kampánynyitó van..?
teljesenertelmetlen
2019. április 07. 07:32
Egyáltalán felismer valaki bárkit ezen a képen? Kik ezek? 3. vonal?
linkeloe
2019. április 06. 20:30
Nem antiszemitizmus az, hogy nem vették be a Jobbikot?! :-)
flesh ripper
2019. április 06. 17:39
Irdatlan, nagy közös mákosbukta, nyakonöntve maszopos-dékás körömpörkölttel és náci zsidószalonnával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!