Pancsolt szesz miatt haltak meg félszázan Indiában

2019. február 10. 12:28

Több mint 150 ember került kórházba az ital miatt.

2019. február 10. 12:28

Már száznál többen haltak Észak-Indiában illegálisan készített szesz fogyasztása miatt – írta vasárnap honlapján egy helyi újság. Az előző napi híradásokban ötvenhét halálos áldozat szerepelt. A The Economic Times beszámolója szerint a rendőrség több mint 215 embert őrizetbe vett a pancsolt alkohol gyártása és forgalmazása gyanújával.   

A lap szerint a hatóságok két, egymással szomszédos államban hajtottak végre razziákat. Mintegy 9,2 ezer liter hamisított szeszes italt foglaltak le Uttar Prades államban és több mint ezer litert Uttarakhandban. Korábban a The Times of India című lap azt írta, hogy Uttarakhand állam Harirdar és Uttar Prades Szahanpur körzetéből származó lakosok Balapur nevű településen rendezett halotti toron fogyasztottak hamisított szeszes italt. Sokan rosszul lettek, és elvesztették eszméletüket. 

Kiderült, hogy az italban a szerves anyagokat erősen roncsoló, veszedelmes méreg, marónátron, gépkocsi-akkumulátorba való elektrolitoldat és más mérgező vegyületek voltak. Az egészségügyi hatóságok szerint több mint 150 embert kezelnek kórházban a mérgező ital fogyasztása után. Mintegy nyolc évvel ezelőtt, 2011 decemberében 172-en haltak meg Nyugat-Bengál államban, miután hamisított alkohol fogyasztása miatt. Indiában gyakoriak a hamisított szesz miatti halálesetek. Azért fogyasztanak gyakran pancsolt italokat, mert jóval olcsóbbak az importáruknál és a Indiában legálisan gyártott szeszesitaloknál.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2019. február 11. 03:02
"Kínában készült" sonka https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=793988974300752&id=100010689705290
fakutya Bobber
2019. február 10. 14:14
És ez az ország példaképe egy bolsik körében népszerű szektának.
annamanna
2019. február 10. 14:05
A megoldás: elmenekülni Angililába, ahol pereg a kaja: https://www.youtube.com/watch?v=bcTYHwiVDKE
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!