Sorosozás, migránsozás

2018. december 06. 11:34

A déli határainkon telepített határzár – amellett, hogy gyakorlati haszna elvitathatatlan – nem kevés szimbolikus jelentőséggel bír.

2018. december 06. 11:34
Varga-Bíró Tamás
Demokrata

„Mostani felelősségünk egyértelmű és világosan körvonalazható. Időközben területileg ugyan nem gyarapodtunk, de az utóbbi évek határozott bel- és külpolitikájának köszönhetően jelentőségünk igencsak felértékelődött. E jelentőséget nem a kerítés adja. A déli határainkon telepített határzár – amellett, hogy gyakorlati haszna elvitathatatlan – nem kevés szimbolikus jelentőséggel bír. Ahogyan a legtöbb kérdőív, amit a nemzeti konzultációk során eljuttatnak minden szavazóképes állampolgárhoz.

Mert bizony a sokszor (vagy majdnem mindig) egyértelműnek tűnő célokat időnként tudatosítani kell a polgárokban. A határvédelem elkerülhetetlenségét, a családtámogatás szükségességét, a munkaalapú társadalom fontosságát. És azt, hogy amennyiben ezekből akár egy jottányit is engedünk, azzal szabad terepet biztosítunk azoknak, akik társadalmi berendezkedésünket erőtlennek, idejétmúltnak gondolják. Akik szerint ezek az elkeseredésükben, s nem valódi, megélt hitükből fakadóan teremtődött muszáj-fundamentalisták középkori modellje megér annyit, hogy szánt szándékkal Európába hívjuk őket, elöregedő társadalmunk vérfrissítése érdekében. Ezzel csak egyetlen egy hatalmas gond van. Ha a példa kedvéért a mi vérünk Rh+, akkor az övék Rh-. Az inkompatibilitásból eredő károsodás pedig törvényszerű.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. december 06. 23:34
"A déli határainkon telepített határzár – amellett, hogy gyakorlati haszna elvitathatatlan – nem kevés szimbolikus jelentőséggel bír." Így van. Elválasztja Magyarországot egykori önmagától.
Kup Lung
2018. december 06. 12:26
Nem teljesen erről van szó . ---- Sorosozni , migránsozni Soros és migráns ügyeknél , kérdések nél érdemes . Sőt akkor érdemes . Nem ilyen kérdéseknél meg nem érdemes. ---- Miért nem érdemes. Mert beszűkíti a vitát más kérdések elől . Jó . Ez is lehet egy célja , de ez szerintem már értelmetlen. ---- És miért értelmetlen ? Egyrészt mert akkora színvonal esést hoz(ott) az az egész újságírás , kommunikáció terén hogy ezt megsínylette minden oldal . Megfelelési kényszert rakott rájuk , még a jobb újságírókra is . ---- Másrészt meg annyit költünk rá hogy a felsőoktatás dotálásával azonos nagyságrend megy el rá (plakátolások , hírdetések mindenhol stb .stb. ) . ---- Értelmetlen e már ez ennek fényében mondjuk ? Lehet azt mondani hogy nem , kell ez ilyen szinten hogy még Józsi bácsi se feledje el soha , még álmában sem az irányt. . Szerintem meg már igen . Pedig személy szerint nagyon is helyeslem az alaptéma kezelését . -----
áfonya
2018. december 06. 12:06
Macronnak vége..... https://hungaryexpres.com/nnak-vege-a-francia-rendorseg-bejelentette-hogy-a-tuntetok-oldalara-all/?fbclid=IwAR2fCIE4tQqI3fS-fpvkUCiXmHnHeO5bA9r8vtEyM-UQGNkarBEipExsrlU
Miklós
2018. december 06. 12:03
Korrekt a cikk, én csak arra kérném a Kedves VBT Urat, hogy ne énekeljen (és ne zenéljen). Újságírónak jó, de zenésznek förtelmes. Üdv.: Miklós
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!