Újra megnyílt az Izrael és Szíria közti határátkelő

2018. október 15. 13:46

Négy év után nyitott újra a Golán-fennsíkon található, Izraelt és Szíriát összekötő átkelőhely – közölte hétfőn a helyi sajtó.

2018. október 15. 13:46

Újra megnyílt négy év után a Golán-fennsíkon, Kunetránál Izrael és Szíria között létesített átkelőhely – jelentette a helyi média hétfőn. A hétfői katonai ünnepségen bejelentették, hogy első lépcsőben az ENSZ-katonák járhatnak át a határállomáson, majd - további döntéseket követően – ismét Szíriába utazhatnak rajta a korábbi gyakorlatnak megfelelően civilek, elsősorban a Golán-fennsíkon élő drúz kisebbség tagjai is.

A határ szíriai oldala az utóbbi években a szíriai polgárháborúban a Bassár el-Aszad szíriai elnök központi hatalma ellen lázadók ellenőrzése alatt állt, és többször is gazdát cserélt, s szünetelt a személy- és az áruforgalom – írta a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. A szíriai felkelő erők 2014 augusztusban foglalták el a határ szíriai oldalát, majd az ENSZ-katonák – több ellenük irányuló emberrablás után – kénytelen voltak áttelepülni Izraelbe.

Miután az elmúlt hetekben Damaszkusz visszaszerezte az uralmat a Golán-fennsík keleti oldalán is, az ENSZ békefenntartó katonái ismét visszatérhettek az 1967-ben, az izraeli hatnapos háborúban kialakult, majd 1974-ben, a jóm-kipúri háború után megerősített tűzszüneti vonalhoz, amely a fennsíkot nyugaton Izrael, keleten pedig szíriai ellenőrzés alatti részekre osztja.

A múltban elsősorban a fennsíkon élő drúz nemzetiségű gazdálkodók által termelt almát szállították Kunetránál hagyományos piacára, Szíriába, valamint a határ izraeli oldalán élő drúz közösség tagjai utaztak át: diákok a damaszkuszi egyetemre, illetve a szülők elrendezte házasságok révén menyasszonyok költöztek vőlegényük családjához Szíriába.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kezadorura
2018. október 15. 15:21
Hetente több mint $ 7k-t dolgozom részmunkaidőben. Továbbra is hallottam, hogy mások is megtudják, hogy mennyi pénzt tudnak online fizetni, ezért úgy döntöttem, hogy belenézek. Nos, minden igaz, és teljesen megváltoztatta az életemet. Itt kezdtem...........>>>>> https://www.Money47.Com
OberEnnsinnen
2018. október 15. 14:46
Végre, Izrael elérte, amit már oly régen forszírozott, hogy a Golan legyen a Golané. Bár, akárhogy erősködik, azért ez még nem jött létre. Kénytelen ideiglenesen ott-állomásozni, továbbra is. Hiába, az antiszemiták miatt nem lehet egy perc nyugta, a Golanra kell küldenie fiataljait, megszállóként, ahelyett, hogy almát termesztve szolgálnák az emberiséget, meg a békét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!