Demagóg ziccer

2018. július 19. 12:51

A DK természetesen nem szavazta meg a képviselői fizetésemelést, nem hagynának ki egy ilyen demagóg ziccert.

2018. július 19. 12:51
Kacsoh Dániel
Magyar Hírlap

„A teljesség igénye nélkül azért érdemes áttekinteni: hat év alatt összesen ötvenegy százalékkal nőtt a hazai átlagbér, a szakmunkás minimálbér megduplázódott, a tanároké ötven százalékkal nőtt, a rendvédelmiseké szintúgy, míg a szakorvosok több mint kétszázezer forinttal keresnek többet. És ez csak az állami szektor, ahol a fizetésekről jórészt központi döntés születik, a gazdasági növekedés, a foglalkoztatás bővülése, továbbá az adócsökkentések révén azonban a privát szférában is egyre nagyobb ütemben bővülnek a juttatások. Ettől függetlenül persze a sorozatos kudarcok miatt egyre mélyebb morális dagonyába süllyedő ellenzéki pártok szeretnék magukról levakarni, hogy bármiféle hasznuk származna abból, hogy részt vesznek a legitim módon megválasztott parlament munkájában, illetve még annak látszatát is kerülnék, hogy egyáltalán együttműködnek az úgynevezett orbáni diktatúrával. Lelkük rajta.

Arra mindenesetre jó ez az önellentmondásoktól hemzsegő hiszti, hogy az egyetlen egységes ellenzéki pártot maga alatt tudó bukott miniszterelnököt előcsalogassa a sötétből. A baloldali térfélen taktikus lépésekkel egyeduralomra törő Gyurcsány Ferenc ugyanis kevés dolgot szeret jobban annál, mint amikor az általa még hírből sem ismert tisztességről papolhat a riválisainak. Most is így tett. Hiszen a DK természetesen nem szavazta meg a képviselői fizetésemelést, nem hagynának ki egy ilyen demagóg ziccert, ettől függetlenül az ő bérükre is érvényes lesz a módosítás. Így szép az ellenállás: ökölrázás és nyitott tenyér egyszerre.

Ettől függetlenül el tudjuk képzelni, hogy a rendszerváltozás után igencsak meggyarapodott Fletó harsány kioktatása nyomán a csóróbb ellenzéki képviselőkben kissé felmegy a pumpa – miközben saját potenciális támogatóik is elküldik őket a búsba. De hát jól tudjuk, a kígyók kígyóznak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1istvan
2018. július 19. 17:32
És ők az egyedüliek meg az lmp akik nem is veszik fel a zsetont, vagy ha mégis ellenőrizhető formában a szegény szabolcsi cigóknak utalják, vagy a sokgyerekeseknek a ciklus alatt.
Babivadász
2018. július 19. 15:31
Ha a DK mondja demagógia , ha a Fidesz mondaná kitörne a forradalom. :D Egyébként igaza van Gyurcsánynak, több emelést kapnak mint egy egyszerű állampolgár havi fizetése.
okoskabotocska
2018. július 19. 13:57
Én most megszavaztatnám, hogy csak az emelést megszavazók kapják a megemelt pénzt! Lehet, hogy képviselő társai küldenék a gecibe Fletót!
a hun
2018. július 19. 13:29
Biztos, hogy demagógia?! Esetleg a nyugdíjasoknak sem csak választások előtt kellene odalökni baszott tízezret-élelmiszerjegy formájában-hanem a havi járandóságukat emelni, ha nem is a képviselő urak/hölgyeknek juttatott emelés mértékével, de emberhez MÉLTÓ(!)-nem megalázó-mértékben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!