Bánffy-erdőkre teszi a kezét a román állam

2018. július 06. 15:26

A 9323 hektárnyi erdő visszaszolgáltatásáról szól az ítélet.

2018. július 06. 15:26

Újabb magyarellenes bírósági ítélet született: a román állam megkaparinthat több mint 9300 hektárnyi erdőt Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén, amelyeket 2007-ben visszaszolgáltattak gróf Bánffy Dániel örököseinek. A Giurgiu megyei törvényszék által hozott döntés jogerős.

A 9323 hektárnyi erdő visszaszolgáltatására vonatkozó 2007-es döntést 2014-ben fellebbezték meg Vasile-Liviu Oprea volt Maros megyei prefektus kezdeményezésére, a Szekuritáté Levéltárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) által kibocsátott dokumentumra hivatkozva. Ebben a dokumentumban az áll ugyanis, hogy Bánffy Dániel vagyonát nem a kommunista rezsim kobozta el jogtalanul, hanem egy bírói ítélet eredménye, amelyben emberiesség elleni, 1940 és 1944 között elkövetett bűncselekmények miatt ítélték el a grófot – írja a Foter. 

A Maros megyei földosztóbizottság úgy értékelte, hogy a gróf örököseinek visszaszolgáltatott 9323 hektár erdőterület jogalap nélkül került vissza Bánffy Dániel leszármazottainak birtokába, mert az elkobzás nem a kommunista rezsim jogtalan döntése, hanem egy érvényes bírói döntés alapján történt.

A CNSAS dokumentuma alapján Bánffy Dániel magatartása a Horthy-korszak idején „szembetűnően ellenkezett Románia érdekeivel és az erdélyi román lakosság érdekeivel”,és „ezen magatartással szembefordulva, a román állam elvette Bánffy Dániel vagyonát.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2018. július 07. 01:40
A libsi-bolsi-nácik mit szólnak ehhez?! Minden jó, ami magyarellenes...?
Mbear
2018. július 07. 00:58
A bonsai caesar nem tesz valamit????
farkasflori a vizicsoda
2018. július 07. 00:39
hajra triatlon!
Levente
2018. július 06. 22:51
Na még egy rohadék Jobbikos kommunista görény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!