Geert Wilders: Magyarország szabadabb Nyugat-Európánál

2018. február 06. 11:04

Orbán Viktor sokkal többet tesz Európa biztonságáért, mint a nyugati vezetők – állítja Geert Wilders.

2018. február 06. 11:04

Geert Wilders az iszlám veszélyeiről szóló cikkében – ami a Breitbarton jelent meg – Magyarországról is sokat ír. Egy nyugati politikusnak, aki elutasítja Európa iszlamizációját, fantasztikus élmény Magyarországra látogatni – fogalmaz Wilders.

A holland politikus leírja, mennyire furcsa volt, hogy a magyar könyvesboltokban nyíltan árulhatják a könyvét. Németországban nem jelentethették meg a könyv fordítását, mert a gyűlöletbeszéd elleni törvénybe ütköztek volna egyes részei.

„Az iszlám – nemcsak az iszlamizmus, hanem maga az iszlám – az egész világ politikai meghódítását tanítja” – fogalmaz Wilders. Majd megerősíti, hogy Mohamed maga mondta, addig kell harcolni, amíg mindenki elismeri Allahot.

Magyarországon általában sokkal szabadabban lehet beszélni ezekről a kérdésekről Wilders szerint. A holland politikus állítja, hogy Orbán Viktor egymaga többet tesz  Európa megvédésért, mint Angela Merkel, Emmanuel Macron, Theresa May és Mark Rutte együttvéve.

Ennek az oka Wilders olvasatában az, hogy a nyugati országokkal ellentétben Magyarországon és Közép-Európában nincs jelentős muszlim kisebbség, aminek a politikusok meg akarnának felelni. Nyugaton a politikusok félnek Európa zsidó-keresztény örökségét hangsúlyozni.

Wilders állítja, hogy ötven éve a diáklázadások idején kezdődtek a negatív folyamatok, amikor az ún. „progresszívek” elindították Európában az öngyűlölet kultúráját. 

 

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makám
2018. február 06. 15:59
"elindították Európában az öngyűlölet kultúráját. " az nem öngyűlölet hanem a zsidók fehérek elleni gyűlölete.
Szívemből magyar
2018. február 06. 13:07
A szabadság nem csak attól függ, hogy lehet e a migrációról, meg az iszlámról beszélni..
kesztió
2018. február 06. 12:29
Érdekes, Rákosi elvtárs is már hasonlókat mondogatott anno. Kádár visszafogottabb volt, ő legalább nem nyitotta ki a száját, ha nem volt mit mondania.
marko11
2018. február 06. 11:57
azért nem mindegy, hogy ki dicsér meg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!