Közérdekű információk közlésére kötelezte a törvényszék az RMDSZ-t

2017. december 23. 09:57

Kötelezte a párt gazdálkodásával kapcsolatos, közérdekű információk kiadására az RMDSZ-t a Kolozs megyei törvényszék. A romániai magyarság egyik pártját az Átlátszó Erdély portál perelte be.

2017. december 23. 09:57

A Kolozs megyei törvényszék egy sor közérdekű információ közzétételére kötelezte elsőfokú ítéletében a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ).  A csütörtökön kimondott ítéletet a romániai bíróságok portálja közölte a hét végén. 

Az RMDSZ-t az Átlátszó Erdély portál perelte be, miután a szövetség elutasította, hogy a gazdálkodására vonatkozó részletes információkat közöljön. A portál azt szerette volna megtudni, hogy mire költötte a szövetség azt a mintegy 28 millió eurónak (8,68 milliárd forint) megfelelő összeget, amelyet az az utóbbi hat évben az erdélyi magyar nemzeti közösség képviselőjeként kapott a román költségvetésből. 

A törvényszék arra kötelezte az RMDSZ-t, hogy közölje a tulajdonában álló ingatlanok listáját, valamint azt is, hogy kitől, mikor, mennyiért vásárolta ezeket, közölje a bérelt ingatlanok listáját, valamint azt is, hogy kitől mennyiért bérli ezeket. A törvényszék ítélete szerint a szövetségnek az ingatlanokra fordított karbantartási költségekről is számot kell adnia, valamint arról, hogy 2009 óta milyen képzőművészeti alkotásokat vásárolt, kiktől és mennyiért. Emellett közölnie kell, hogy az utóbbi hat évben a szövetséget képviselő emberek milyen kiszállási díjat számoltak el külföldi utazásaik alkalmával. Az ítélet nem jogerős. A kikézbesítésétől számított 15 napon belül lehet fellebbezni ellene. 

Egy május végi sajtótájékoztatón Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kijelentette: a közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosító törvény nem vonatkozik az RMDSZ-re, de a szövetség 2009-ig visszamenően nyilvánosságra hozza honlapján a közpénzek elköltésére vonatkozó valamennyi adatot. A szövetség a 2010 és 2016 közötti gazdálkodásáról közölt vázlatos adatokat a honlapján. 

A közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosító törvényt egyébként éppen az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt képviselőinek a kezdeményezésére módosította úgy a parlament, hogy az immár egyértelműen vonatkozik a pártokra és a közhasznú civil szervezetekre is. Az RMDSZ ugyan pártként működik a román parlamentben, de érdekvédelmi civil szervezetként van bejegyezve. 

A román költségvetésből a magyar közösségnek nyújtott, és az RMDSZ által kezelt támogatás kérdése több mint egy évtizede érzékeny témája az erdélyi magyar közéletnek. Az ellenzéki magyar pártok több rendben azzal vádolták a szövetséget, hogy pártépítésre használja a közösségnek szánt pénzt.

(MTI)

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2017. december 23. 18:57
Ajjaj. Még a végén kiderül, hogy ment az RMDSZ-nek a magyar adófizetők pénze, valamelyik fidesz-strómanon keresztül.
Lotti
2017. december 23. 10:40
Az Átlátszó Erdély nyilván a magyarországi névrokonnal azonos (nemzetellenes) oldalt támogatja. Ezzel együtt, mindenütt kívánatos elszámoltatni a közpénzt költőket.
balbako_
2017. december 23. 10:35
Ha nem a Román államtól jönne - mert ők mindig valami aljasságra képesek - akkor azt mondanám természetes. Számoljanak el.
3M..
2017. december 23. 10:17
Ennyit az RMDSZ-ről és az őket támogató "magyar" kormányról. Ezzekkel a kollaboránsokkal 100 év múlva sem lesz autonómia Erdélyben. "Szégyen: egyetlen frakciótársa sem írta alá a székelyföldi képviselő által a román parlamentnek benyújtott autonómiatervezetet." https://kuruc.info/r/3/180785/ Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!