Öt ok, amiért béna a magyar ellenzék

2017. szeptember 17. 15:51

Azt tudjuk csupán, hogy ki kivel NEM fog össze, ki NEM fogadja el a másikat, kik, miért NEM tudnak együttműködni

2017. szeptember 17. 15:51
Herczeg Sándor
PoliPraktika

„Pozícióharcok

Amíg az ellenzéki pártok arra törekszenek, hogy ki közülük az igazi kormányváltó erő, addig a Fidesz politikusai gyakorlatilag bármit megtehetnek. Nem beszélve arról, hogy rendkívül rossz üzenet bárkinek egyedüli alternatívaként jellemezni önmagát. Senki sem szereti az önjelölt hazamentőket, mert egyrészt hiteltelen, másrészt nem is igaz. Ha a szavazók azt látják, hogy a pártoknál a listára kerülés és a mandátumhoz jutás az egyetlen cél, akkor egy kézlegyintéssel intézik el őket. S igazuk lesz.

Ellenzéki erózió

A Fidesz parlamenti frakcióját senki sem hagyta ott ebben a ciklusban, sőt az egység az előző kabinet alatt is jellemezte a pártot, utoljára 2013 nyarán Ángyán József lépett ki a képviselőcsoportból. Ugyanez nem mondható el a másik oldalról. Az előző ciklusban szétesett, majd újraalakult LMP, a DK-sok kiválása az MSZP-ből már-már elfelejtett statisztikai adat, de 2014 óta nem csupán Bajnai Gordon hagyta ott az egészet a fenébe, de Kónya Péter is távozott az Együtt szárnyai alól, sőt az LMP esze, Schiffer András is lemondott mandátumáról. (Novák Elődöt talán meg se említsük, hiszen az a Jobbik belharcainak része volt.) Szeptemberben pedig a korábbi pártját egyébként pont a tehetetlenséggel vádoló Demeter Márta igazolt a szocialistáktól az LMP-hez. A külön utak vége pedig fragmentációt, a szétforgácsolódott erők 1-2-3-4 százalékos eredményét vetítik előre, ami semmilyen kormányváltáshoz nem vezethet.

Jelen pillanatban azt tudjuk csupán, hogy ki kivel NEM fog össze, ki NEM fogadja el a másikat, kik, miért NEM tudnak együttműködni, ki kit NEM lát szívesen bármilyen szerepkörben, s ki kivel NEM ért egyet. A sok nemből pedig soha nem lesz egység, azaz mindenkinek lesz sok kicsi pecsenyéje, mégis mindenki éhen marad a végén.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karbantartó9
2017. szeptember 19. 10:15
Nincs olyan, hogy ellenzék! Csupán hatalmát vesztett anarchista csőcselék van. Akkor lenne ellenzék, ha legalább egy nemzeti minimumban lenne egyetértés, pl: migráció kapcsán, külhoni magyarok témában, szociális kérdésekben. De az nem ellenzék, ami bárminek (BÁRMINEK!!!) a megfúrására kész, pusztán hatalmi érdekből, akiknél nincs olyan határ, amit nem lépnének át pár parlamenti székért. Ezek nem politikusok, ez nem ellenzék, ez csak köztörvényes terrorista bűnözők bandája!
Akitlosz
2017. szeptember 19. 00:14
Ezek nem okai a bénaságnak, hanem a tünetei. Nem lesz attól béna egy párt, ha páran ott hagyják. Azért, hagyják ott, mert béna. A Fidesz pedig szintén nem azért nem béna, mert nem hagyják ott, hanem azért nem hagyják ott, mert nem béna. Ha a Fidesz jövőre nem kerülne be a parlamentbe, akkor tömegével hagynák ott. De ettől bénulna meg, ez már csak következmény lenne. A legtöbb politikus érdekből az, abból él. Sikertelen pártból meg nem lehet annyira megélni, mint egy sikeresből.
MZ/X
2017. szeptember 18. 09:11
A mostani ellenzékben az a közös, hogy csak magát képviseli és képviselné és nem az országot és nem az embereket...
makám
2017. szeptember 18. 09:05
igazából csak egy ok van. az a kb 20.000 év evoluciós hátrány...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!