Hogyan lettem DK-s?

„Az történt, hogy 2011. október 22-én elmentem a Demokratikus Koalíció (akkor még) Platform gyűlésére, hátha új pártot alapít Gyurcsány, és akkor én is ott akarok lenni. Lehet, hogy történelmi pillanatot kapok el... Szóval ott voltam a csarnokban, volt zene és beszédek, aztán elkezdett beszélni maga Gyurcsány. Elmondta, hogy a platform párt lesz, elmondta, hogy miért, meg hogyan, stb. Legvégül mondott néhány mondatotarról, hogy mit tart a legfontosabb politikai témának, mit szán a DK homlokterébe.

Elmondta, hogy „ha mindenhol máshol meg is szorítunk, ha mindenhonnan máshonnan el is vonunk, az oktatásra és kultúrára mindig kell, hogy jusson pénz, mert ez jelenti egy ország jövőjét, nem kapával-kaszával a pusztába kihajtott szerencsétlenek [akkor még friss volt a közmunka]”

Ez a tételmondat két okból fogott meg: 1. igaza van, minél műveltebb, de ami ennél is fontosabb: innovatívabb, kreatívabb és képesebb az önálló gondolkodásra egy ország népe, az az ország annál sikeresebb tud lenni. 2. Ez a fontosabb: mindezt úgy mondta, hogy a terem tele volt nyugdíjassal, ők voltak láthatóan többségben. Mégsem arról beszélt, hogy milyen jó volt az a 13. havi nyugdíj, vagy, hogy jóárasítani kell a csirkefarhátat, ami valószínűleg tetszene a közönségnek, hanem arról beszélt, amit őszintén fontosnak tartott. Ez több volt egy programpontnál: ebbe belesűrített egy szemléletet is. Azt a szemléletet, hogy még ha nem is olyan népszerű igazat mondani, mint kolbászból kerítést és ingyen sört ígérni, akkor is ezt fogjuk tenni, mert hosszú távon ez a kifizetődő hozzáállás. Számoljunk le végre az ígéretlicittel és tárjunk a szavazók elé olyan programokat, amik megalapozottak és megvalósíthatóak! Akkor gondoltam: ez az én emberem, és ha a párt is ilyen lesz és ilyen marad, amilyen szellemiség tükröződik ebben a mondatban, akkor ez az én pártom.

És beléptem.”