A kis szemtanú

2013. december 13. 09:25

Ez már rég nem csak Tolnainéról szól. Ebben az abszurd történetben Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter felelőssége immár nem csak politikai természetű. Bűnsegédként jogi felelősségével is el kell számolnia.

2013. december 13. 09:25
Jávor Benedek
Jávor Benedek
Jávor Benedek blogja

„A lemondás előtt két nappal ugyanakkor Illés Zoltán nagy nyilvánosság előtt közölte (amit négyszemközt korábban is mondott): ő látta a kérdéses diplomát. Ami viszont ezek szerint nincs. A jogos kérdés ezek után: mit látott Illés Zoltán? Két lehetőség adódik:

1. Illés Zoltán nem látott semmit, egyszerűen hazudik. Ez elég szomorú lenne, bár az egész ügy minisztériumi kezelését nézve korántsem meglepő. Én személy szerint ugyanakkor ezt nem hiszem. Korábban is említést tett erről a diplomáról, amikor az üggyel a nagy nyilvánosság még nem foglalkozott. Amikor még nem volt oka kitalálni nem létező diplomákat.

2. Marad tehát a második lehetőség: Illés Zoltán valóban látott valamit. Az a valami viszont jelen állás szerint diploma nem lehetett. Lehetett volna mondjuk egy Verhagen dr. nevére szóló igazolás, ami feljogosította tulajdonosát, hogy mint az álomkór specialistája Birmában letelepedjen. De ez valószínűleg még Illés Zoltánnak is szemet szúrt volna. Legvalószínűbb tehát az, hogy az a dolog, amit az államtitkár látott, egy diplomára emlékeztető tárgy volt, viszont nem volt ténylegesen diploma. Azaz egy hamis diplomával állunk szemben. Lehet azzal védekezni, hogy mindenkinek jogában áll otthon olyan diplomát szerkeszteni magának paint programmal, amilyet jól esik, azonban jelen esetben ez a diploma közokirat, annál is inkább, mert ez alapján került sor Tolnainé kinevezésére. A paint programmal való megszerkesztése pedig közokirat-hamisításnak minősül.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
oskar
2013. december 13. 12:33
Tolnai lemondott, a miniszter elfogadta. További dolga itt talán a rendőrségnek van. De Török Zsolt az MSZP szóvivője is hazudott diplomát és máig szóvivő. Ez nem szúrja a szemét Jávornak????
csenge
2013. december 13. 11:30
Pedig Jávor valószínűleg vonzódik a képzetlen emberekhez, különben nem a SCHUltz úr vezette Euróra Parlamentet célozta volna meg mint politikusnak álcázott mocskos karrierista.
Haragosi
2013. december 13. 11:29
Nem vagyok egy Jávor Benedek fan, de ez a lépése tetszett és ha még több ilyet produkál akkor lehet még megkedvelem. A dr címe ennek a tüzépes, zöldséges hölgynek még megvan?
gross
2013. december 13. 11:19
Most már kíváncsi vagyok a végkifejletre. Tényleg, mit látott Illés?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!