MSZP: Hivatali visszaélés történthetett a földbérletpályázatokkal

2013. április 24. 12:58

Az MSZP szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet ellenőrző bizottsága súlyos aggályokat tárt fel az állami földhaszonbérleti pályázatok értékelésével kapcsolatban, és hivatali visszaélés gyanúját veti fel, hogy a fél éve elkészült, de csak a napokban ismertté vált jelentés hatására sem változtattak a földosztási gyakorlaton.

2013. április 24. 12:58

Erről Gőgös Zoltán, a szocialisták szakpolitikusa beszélt szerdai sajtótájékoztatóján, ahol kiosztották az újságíróknak a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ellenőrző bizottságának jelentését idéző kivonatot – tudta meg az MTI. (A teljes dokumentumot az MSZP honlapján teszik közzé.) Az MSZP-s politikus idézte a jelentésből, hogy a Fejér megyében nagy területet nyerő pályázók egyetlen esetben sem veszítettek, és egyszer sem pályáztak közülük többen azonos birtoktestre. Szerinte ez azt valószínűsíti, hogy a pályázók összebeszéltek, az NFA pedig „elrendezte”, hogy mindenhol ők nyerjenek.

Gőgös Zoltán hozzátette: továbbra is úgy látják, előre megbeszélt pályáztatás alapján döntöttek a földbérletekről, és ebben sok esetben fideszes politikusok is részt vettek.
Ugyancsak felhívta a figyelmet arra, hogy a jelentés túlzónak ítélte a szubjektív módon adható pontok arányát. Mint mondta, ez újabb bizonyítéka annak, hogy már nemcsak ellenzéki pártok, hanem a földalapkezelő belső ellenőrzése is hibásnak tartja a jelenlegi pályázati rendszert. Hozzátette: rendkívül nehéz helyzetbe hozná az agráriumot, ha a további 200 ezer hektár állami földet is hasonló szempontok alapján osztanák ki. Korrekt eljárások esetén a kormány sikertörténete lehetett volna az állami földek haszonbérbe adása, így azonban a Fidesz-kormány veszte lesz 2014-ben – mondta.

A Fővárosi Ítélőtábla múlt kedden másodfokon is arra kötelezte az NFA-t, hogy hozza nyilvánosságra a 2010 novembere és 2012 márciusa közötti állami földbérleti pályázatok pontszámait, értékeléseit és bírálatai lapjait. Az MTI ezzel kapcsolatos kérdésére Gőgös Zoltán elmondta: ez segítséget jelent a polgári perek megindításában azoknak a vesztes gazdáknak, akik eddig saját pályázatuk bírálatát sem ismerhették meg.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. április 24. 15:11
http://www.youtube.com/watch?v=eFcJurjuK4M
doncamillo
2013. április 24. 14:30
Persze! A ti uralmatok alatt! Kis híján eladtátok a termőföldek nagy részét! Meg ami mozdítható volt, és ami le volt betonozva, rablóbanda!
liberálzöld.
2013. április 24. 14:06
Nem lesz hivatali visszaélés. Mert törvényes lesz uram-bátyámnak adni a földet. Oszt jónapot. A körülmények vizsgálata lesz törvényellenes!
A maffia színe: VÖRÖS
2013. április 24. 13:56
ezt már mondtátok szoclibsi szarkupacok. nagy kínlódtok, nem tudtok mit mondani, hazaáruló söpredék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!