Ez nem Szolzsenyicin!

2012. április 04. 10:21

Azután, hogy Lázár Jánosnak is megtetszett, az idézet kint van a médiában, és úgy látszik, hogy még a politikailag leginformáltabb emberek sem tudják, hogy Szolzsenyicinnek semmi köze ezekhez a primitív mondatokhoz.

2012. április 04. 10:21
Balogh S. Éva
Galamus-csoport

„Tokfalvi konklúziója az, hogy ez a hét mondat valószínűleg magyar hamisítvány a Gyurcsány-korszakból. Tehát, »amikor a lelkendező netharcosok azt mondják, hogy micsoda zseni [Szolzsenyicin], olyan, mintha mi mondtuk volna, annak is az lehet az egyszerű oka, hogy ők mondták«. Mindez, Tokfalvi szerint, »rossz fényt vet a magát elsőrendűen antikommunizmusával meghatározó magyar létező jobboldal szellemi állapotára«. Ezekkel a kétes hitelű mondatokkal emlékezett meg Szolzsenyicinről többek között a Reakció blog (a Mandiner elődje), a Vatikán Rádió, a Magyar Nemzet és Tomcat. »Vagyis gyakorlatilag a teljes skála, az ifjúnormálistól a veretes katolikus konzervatívon és kommersz kurucon át a pszichopatáig.«

Miért hoztam fel ezt a témát, és miért foglaltam itt össze azt, amit négy évvel ezelőtt Tokfalvi Ede már felfedezett? Azért, mert eddig legalább csak az internet bizonyos berkeiben volt ez az ál-Szolzsenyicin-idézet népszerű, de most, az után, hogy Lázár Jánosnak is megtetszett, kint van a nyomtatott és az elektronikus médiában, és úgy látszik, hogy még a politikailag leginformáltabb emberek sem tudják, hogy Szolzsenyicinnek semmi köze ezekhez a primitív mondatokhoz.

Mondok egy példát, hogy miképpen terjed a valamikor 2008-ban kiagyalt idézet különösen most, a Lázár-levél publikálása óta. Egyik este a Lázár–Schiffer-levélváltás volt az ATV »A tét« című műsorának témája. A jelenlevők közül senki sem tudta, hogy Szolzsenyicinnek valószínűleg semmi köze nincs ehhez a hét otromba mondathoz. Persze a jelenlevők egyhangúan elítélték nemcsak a levél stílusát, hanem legfőképpen azt a rákosista felfogást, amely szerint valaki a felmenői miatt büntethető, illetve diszkriminálható. De egyikük sem tudott arról, hogy ezzel a Szolzsenyicin-idézettel probléma lenne. Sőt az egyik politológus, akiről egyébként nekem nagyon jó véleményem van, még ironikusan meg is jegyezte, hogy úgy látszik, Lázár János most már Szolzsenyicint olvas, ami »üdvözlendő.« Hát, kedves barátom, nem olvas Lázár János Szolzsenyicint. Inkább jobboldali hírportálokból szedi elképzeléseit a kommunizmusról és úgy általában a politikáról. Szomorú és sokat mond erről az egész társaságról.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
heep
2012. április 05. 08:43
"Szolzsenyicinnek semmi köze ezekhez a primitív mondatokhoz." Ennek a galamúmiának a külseje, a kora és a fenti mondata nyílt coming out. Ez is egy ősbolsi, csak a múltba révedésre telik már a kapacitásából. Persze az primitív neki, ha valaki a komcsikat találóan jellemzi.
József42
2012. április 05. 08:06
Tök mindegy, hogy ténylegesek Szolzsenyicin szavai ezek, vagy sem: a tartalmuk tökéletesen igaz. A kommuisták az emberiség pestise, képviselői pedig bitófára valók egytől egyig!
Feyszáll
2012. április 05. 00:25
Ezt viszont ő irta: De mi a demokrácia? Kedvezés a durva többségnek. A többségnek kedvezni pedig azt jelenti, hogy a középszerhez igazodunk, egy alacsonyabb szinthez, , a magasba szökő törékeny szálakat pedig levágjuk. Száz vagy ezer tökfilkó jelöli ki az utat szavazatával a világos elméknek.
elfelejtette
2012. április 04. 21:40
Hát ez tényleg felháborító. Mondjuk a komcsik az egész történelmüket fotósoppal szerkesztik, így ez a szolzsenyicines apróság fel sem tűnik. Nem mintha egyébként Szolzsenyicin annyira szerette volna a komenistákat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!