Medián: Nőtt a derűlátók száma

2010. október 21. 11:35

Továbbra is fölényesen vezet a Fidesz a biztos szavazó pártválasztók között a Medián októberi felmérése szerint. A közvéleménykutató szerint nőtt a derűlátók száma, de a közhangulat nem mondható optimistának.

2010. október 21. 11:35

Évek óta nem volt ilyen magas azok aránya, akik szerint jó irányba mennek a dolgok: a megkérdezettek 47 százaléka optimista - derül ki a Medián októberi felméréséből. A kormánypárti szavazók 82 százaléka szerint jó az irány, ezzel szemben az ellenzékiek 69 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok. Így vélekedik pártpreferenciával nem rendelkezők 53 százaléka is. A választani tudó biztos szavazók körében még mindig több mint háromszoros a kormánypártok előnye az MSZP-vel szemben.

Csökkent a Fideszt támogatók száma a devizahitelesek körében. Míg július elején 53 százalékuk, három hónappal később már csak 44 százalékuk vallotta magát a kormánypárt támogatójának. A lakosság legnagyobb része elsősorban a világgazdasági folyamatokat hibáztatja a forintárfolyamért: az összes válaszadó 14, a devizahiteleseknek pedig 17 százaléka vélte úgy, hogy inkább vagy teljes mértékben a kormányt teszik felelőssé.

A vezető politikusok népszerűségi rangsorát negyedik hónapja Orbán Viktor vezeti, a választások óta pedig most először esett 60 százalék alá. A húszas lista első tizenhárom helyén találunk kormánypárti politikusokat: kormányfő mögött Schmitt Pál tartja a második helyét, rajtuk kívül csak Kósa Lajos népszerűsége haladja meg az 50 százalékot. Októberben csak Pintér Sándor és Schiffer András népszerűsége nőtt, az LMP frakcióvezetője a legkedveltebb ellenzéki szereplő a húszas listán.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gentry
2010. október 21. 15:03
Persze, hogy nőtt a derülátók száma, hisz lassacskán kievickél a világ - és vele együtt Mo. is - a válságból. Ez a Fidesz qrva nagy szerencséje, tulajdonképpen csinálhatnak bármit, mindenképpen javulni fog a helyzet.
WonderCsabo
2010. október 21. 14:43
Mondjuk azt nem értem, h. mit esznek az emberek Schifferen.
==T==
2010. október 21. 13:03
Ezt a rész kimaradt: A kormánypártok előnye a választani tudó biztos szavazók körében több mint háromszoros, 63 százalék, nyár elején azonban még hatszoros volt. Az MSZP támogatottsága 19, a Jobbiké 13, az LMP-é pedig 4 százalékos - olvasható a felmérésben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!