Nem nyugszanak az oroszok: Lviv és Kijev is találatot kapott hajnalban

Ukrajna majdnem egész területén szóltak a szirénák.

Ukrajna majdnem egész területén szóltak a szirénák.
Fél Európa a magyar gazdág mögé állhat.
A gép feladata egyértelmű: megkönnyíteni a szárazföldi interkontinentális ballisztikus rakéták indítását.
Július 11-én este 20 órára Bayer Zsolt gyertyagyújtást és megemlékezést szervezett a budapesti ukrán nagykövetség elé. Az eseményt a publicista a kárpátaljai magyar Sebestyén József kényszersorozás nyomán történő halála miatt hívta össze. Riportunk.
JAS 39 Gripen vadászgépek és forgószárnyasok is feltűnhetnek szombat délelőtt Budapesten és környékén.
Az egyre jobban erősödő trend pedig egyértelműen Magyar Péter bukásában csúcsosodhat ki 2026-ban.
Már megemlékezni sem lehet az Európai Parlamentben az ukránok által elkövetett népirtásról.
Helsinkiben úgy vélik, nincs semmilyen magyarázat a történtekre.
Ha bebizonyosodik, hogy Ukrajna meghamisította a körülményeket, akkor jogos a magyar felháborodás.
Három dolgot is említett.
Komárom adott számára tartást, a szülői ház pedig az irodalom és a művészetek szeretetét.
Itt van a TISZA Párt bizonyítványa: semmittevés és aknamunka.
Sebestyén József vasdorong ütötte véraláfutásain keresztül érzem én és érzi még jó pár millió magyar az ukrán állam cseppet sem európai öklét. Kohán Mátyás írása.
A tárcavezető szerint teljesen világos a brüsszeli parancs.
Magyar Levente elmondta: „A valós helyzet az, hogy egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték”.
A honvédelmi miniszter legújabb videójában kiemelte az altisztek fontosságát.
Nem habozott az ukrán elnök, egyből elmondta azt is, hogy mit követel.
Javában zajlik a MÁV korszerűsítése, a vasút helyzete azonban továbbra is a politikai csatározások egyik terepe. Mennyire hitelesek a kritikák? Van-e már eredménye a fejlesztésnek? Máshol milyen problémákkal küzdenek?
A játékosok és a stáb közös megemlékezést tartott az elhunyt testvérpár családjával.
Deák Dániel ismertette a részleteket.