Trump aláírta: elkobzott bitcoinokból nyit „aranybányát” az Egyesült Államok

Az adófizetőknek az ígéretek szerint mindez semmibe sem fog kerülni.

Világgazdasági összeomlás, hiperinfláció, háborús fenyegetés – Robert Kiyosaki sötét jövőképet fest. Mit ér a pénzünk manapság? Az arany és a bitcoin mentőöv lehet? Vajon tényleg a pénzügyi rendszer végóráit éljük?
Halaska Gábor, a Makronóm Intézet elemzőjének véleménycikke
Sokan és sokféleképpen félnek, sőt néha rettegnek egy újabb nagyszabású háború kirobbanásától, a világgazdaság összeomlásától és hasonló dolgoktól. Ez a félelem egyidős a történelemmel. Bevallom, gazdasági újságíróként, elemzőként nekem is sokszor lejátszódik a fejemben, hogy mondjuk egy újabb világjárvány, egy kínai–amerikai fegyveres konfliktus, egy még jobban eldurvuló, a régiónkat is érintő háború kitör. Esetleg – akár az előbbiekkel összefüggésben – egy masszív tőzsdei összeomlás rántja még mélyebbre Európa gazdaságát, az emberek jólétét.
Éppen ezért esett rosszul, hogy az újévi jókívánságok és fogadalmak idején arra a hírre lettem figyelmes, miszerint Robert Kiyosaki egy igen neves közgazdász, amerikai sztárszerző az utóbbi időben igencsak apokaliptikus hangvételű üzeneteket posztolt az X-en. Január elején például így írt:
...vegyetek és tartsatok befektetéseitek közt aranyat, ezüstöt és bitcoint. Hatalmas globális összeomlás jön. Ne bízzatok senkiben, egy nagyobb háború is elindulhat.
Ezek a sorok akár üldözési mániásnak is tűnhetnek, ugyanakkor Kiyosaki már 2013-ban megjósolta, hogy a Fed és az amerikai pénzügyminisztérium (szerinte inkompetens) vezetése, valamint a Wall Street mohósága hatalmas piaci összeomlást fog eredményezni. Most pedig azt állítja, hogy ez a jóslat éppen beteljesedőben van.
De vajon mennyi realitás rejlik ebben a pesszimizmusban? Valóban hígul a világ pénze, és tényleg ennyire instabil a globális pénzügyi rendszer? Nézzük meg közelebbről, hogy a QE (Quantitative Easing, azaz a monetáris, mennyiségi lazítás, avagy köznyelvben a „pénznyomtatás”), az elmúlt két év világszerte durva inflációja és a formálódó BRICS+-deviza milyen hatással lehet a jövőnkre.
A 2008-as pénzügyi válság óta a jegybankok, különösen az amerikai Federal Reserve folyamatosan alkalmazzák a mennyiségi lazítást (vagy könnyítést, azaz a QE eszközét). Ez egy olyan metódus, amely során a jegybankok új pénzt teremtenek, hogy támogassák a gazdaságot – például államkötvények és egyéb értékpapírok vásárlásával. Hétköznapi, közérthető – bár kissé pontatlan – megfogalmazásban a QE végső soron tehát pénznyomtatást jelent. (A régi pénzrendszerek és a mai modern, aranyfedezet nélküli, úgynevezett fiat pénz kialakulásának főbb állomásairól lásd rövid írásunkat a cikk után.)
Habár a QE rövid távon likviditást biztosít, hosszú távon pénzromláshoz (inflációs nyomáshoz) vezethet, mivel a pénzmennyiség növekedése csökkenti annak vásárlóerejét. Ez különösen aggasztó akkor, ha a gazdasági bővülés nem tudja ellensúlyozni ezt a hatást. Márpedig például Európa minimális növekedése – időnként több fontos ország, mint például a németek recessziója – egy ideje nagyon nem mutat jól, nem ígér fényes jövőt a következő évekre a régiónkban sem. Az átlagpolgár szempontjából ráadásul tetézi a bajt az évek óta tartó infláció – ami pedig részben éppen a mennyiségi lazítás következménye.
Az arany évezredek óta a vagyonmegőrzés szimbóluma. Inflációs időkben és gazdasági bizonytalanság esetén a befektetők gyakran fordulnak hozzá, mivel értékálló eszköznek számít. Ám fontos tisztába tenni, hogy a
valóságban sohasem az arany drágul, hanem a nemesfém fedezet nélküli, fiat pénz értéktelenedik el, hiszen az arany előbb volt, és stabilabb értékmérő, mint a pénz, legyen az bármilyen nemzet mai jegybankjának a terméke.
Bár az első években, sőt még az elmúlt időszakban sem igazán tekintettünk így a bitcoinra és más nagy kriptodevizákra, de mára a bitcoin esetében is az aranyhoz hasonló lett a logika. Igaz, az árfolyama jelentősen, már-már szélsőségesen fluktuál, mégis, az ilyen látványos, és éveken át tartó áremelkedés mögött két dolog sejlik fel.
Egyrészt az, hogy a bitcoin az utóbbi években, különösen 2017 után egyfajta digitális arannyá, azaz más szuperbiztos, hosszú távon értékállónak tartott eszközök egyik alternatívájává vált. Gazdasági és innovációval foglalkozó újságíróként már nem sokkal a kitalálását követően hallottam róla, de mindig is fantasztának, amolyan elvakult hívőnek tartottam azt, aki 100 ezer dolláros bitcoinárfolyamról álmodott akár csak 1-2 évvel ezelőtt is. Két-három hatalmas áremelkedési hullámon is túl azt vártam, hogy egyszer látványosan kipukkad, összeomlik a virtuális fizetőeszközök ára. De 2020 csak egy átmeneti „kriptotél” volt, majd 2022-től egészen máig kitartóan újra az „őrülteké” a főszerep, és ha felére is esik vissza a bitcoin jegyzése, az, hogy az értéke egyszer a nullához közelít, egyre valószínűtlenebb. Még a kriptók ádáz ellenzői, illetve a kriptomilliárdosok irigyei sem gondolják ezt
Miért? Mert a nagy és ismert kriptodevizák decentralizált természete miatt sokan úgy tekintenek rá, mint egy menekülő eszközre az úgynevezett fiat pénzek (tehát a modern, aranyfedezet nélküli értékmérők) elértéktelenedése ellen. Az árfolyam sok-sok éve tartó (igaz, hullámzó) emelkedése éppen ezt a keresletet tükrözi.
A világ legnagyobb gazdaságai, köztük az Egyesült Államok, hatalmas államadósságokat halmoztak fel. Első látásra az infláció – részben a QE miatt – növeli ezt a terhet, ám valójában ha az államkötvények kamata alacsonyabb, mint a tényleges infláció, és közben van némi növekedés, akkor az adósságteher inkább csökken. Egyes vélemények szerint a pénz elértéktelenedése tudatos stratégia lehet az államadósság elolvasztására.
Ez azonban veszélyes játék, mert az infláció elszabadulása társadalmi feszültségeket és bizalomvesztést idézhet elő a pénzügyi rendszerekben.
A BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) régóta keresik a dollár alternatíváját. Az utóbbi időben a BRICS+ néven bővülő szövetség egy új deviza bevezetését fontolgatja. Amint ez a projekt – ha nem is azonnal, de pár éven belül – sikeres lesz, alapjaiban rengetheti meg a dollár hegemóniáját.
Kiyosaki jóslatai sokak számára túlzónak tűnhetnek, mégis fontos figyelembe venni azokat a tényeket, amelyek aggodalomra adhatnak okot.
– A pénznyomtatás üteme ugyan jelentősen csökkent több nagy gazdaságban, de a válságok kezelésében ma is túl sokszor folytatódik: számos ország központi bankja továbbra is támaszkodik a QE-re, növelve a pénzkínálatot.
– Emelkednek az államadósságok – az adósságállomány globálisan rekordokat dönt.
– Fokozódik az inflációs nyomás.
– Az árak emelkedése rontja a fiat pénzek értékét, csökkenti a beléjük vetett bizalmat.
– Az alternatív eszközök népszerűsége nő: az arany és a bitcoin iránti kereslet hosszú, többéves távlatokban masszívan emelkedő trendet mutat.
– A geopolitikai és világgazdasági feszültségek nőnek, ami újabb fegyveres konfliktusokat, vámháborúkat és más bizonytalanságokat jelenthet.
– A BRICS+-deviza felvetése már önmagában destabilizálhatja a jelenlegi pénzügyi rendet.
Bár Kiyosaki megfogalmazása pánikkeltő lehet, a mögöttes kérdések valósak és figyelmet érdemelnek. Senki sem tudja pontosan, hogy a globális pénzügyi rendszer milyen irányba halad, de egy biztos: nő a bizonytalanság.
Ma persze közel sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a világ pénzügyi rendszere az összeomlás szélén áll, ahogyan Kiyosaki állítja. Ugyanakkor az arany és a bitcoin trendszerű erősödése, a QE folytatása, a BRICS+ devizájának várható sikere, valamint az elkobzott orosz tőke „lenyúlásának” a lebegtetése komoly kérdéseket vet fel.
A pénz hígulása valós jelenség lehet, amely hosszú távú gazdasági változásokat jelez. Akár Kiyosakinak van igaza, akár nem, érdemes felkészültnek lenni egy bizonytalan jövőre – anélkül, hogy elveszítenénk a realitásérzékünket. Kiyosakinál persze lehet, hogy elgurult a gyógyszer, nemcsak gazdasági világvégével fenyeget, hanem azzal is, hogy 350 ezer dollárra, a mai 3,5-szeresére nőhet a bitcoin árfolyama...
A második világháború utáni pénzügyi rendszerek jelentős változásokon mentek keresztül, amelyek alapvetően befolyásolták a pénz értékének meghatározását. A mai, modern, úgynevezett fiat pénzrendszerek már nem aranyalapúak, a pénzeink nem válthatók fix, rögzített áron aranyra vagy ezüstre. A mai fiat pénz kialakulását közvetlenül megelőzte a Bretton Woods-i rendszer, amely egyfajta átmenetet jelentett az aranystandard és a modern gazdaságok között.
A 19. század végétől az első világháborúig, majd részben a két világháború közötti időszakban a világ számos országa az aranystandardot alkalmazta. Ez azt jelentette, hogy az egyes országok valutái közvetlenül aranyhoz voltak kötve. Például az amerikai dollár esetében rögzítették, hogy 1 uncia arany ára 20,67 dollár. Hasonlóan a brit fontnak vagy más európai valutáknak is fix aranyfedezete volt.
E rendszernek nagy előnye volt, hogy biztosította a valuták értékének stabilitását, hiszen a pénzkibocsátást szigorúan az adott ország aranytartaléka korlátozta. Ugyanakkor a globális gazdasági bővülést is akadályozta, mert az aranykészletek végesek voltak, így a pénzkínálat növekedése is erősen korlátozott maradt.
A második világháborút követően az USA kiemelkedő gazdasági és pénzügyi helyzete lehetővé tette, hogy a dollár globális tartalékvalutává váljon. A Bretton Woods-i rendszerben az amerikai dollárt rögzítették az aranyhoz (1 uncia arany = 35 dollár), míg a többi ország valutáját fix árfolyamon kötötték a dollárhoz. Így például a brit font, a nyugatnémet márka vagy a francia frank értéke közvetetten az aranyhoz kapcsolódott, de valójában a dollárhoz való árfolyam határozta meg azokat.
Ez a rendszer stabilitást nyújtott a nemzetközi kereskedelemben, és lehetővé tette a világgazdaság újjáépítését, ám az 1960-as évekre egyre inkább fenntarthatatlanná vált. Az USA jelentős dollármennyiséget bocsátott ki, miközben az aranytartalékai nem növekedtek ezzel párhuzamosan. Egyre több ország, például Franciaország, kezdte megkérdőjelezni a dollár értékének fenntarthatóságát, és aranyra váltotta a dollártartalékait.
1971-ben Richard Nixon amerikai elnök megszüntette a dollár aranyhoz való kötését. Ez az úgynevezett „Nixon-sokk” alapvetően megváltoztatta a globális pénzügyi rendszert. A dollár (és vele együtt több más valuta) innentől kezdve elvesztette az aranyfedezetét, és értékét már kizárólag a kereslet-kínálat határozta meg a devizapiacokon.
Ez a változás létrehozta a mai fiat pénzrendszert, ahol a pénz értéke nem belső értéken (pl. arany), hanem az állam garanciáján és a társadalom bizalmán alapul. Például az amerikai dollár, a brit font, az euró vagy a japán jen ma már egyetlen fizikai árucikkhez sem kötött. Ígyaz infláció és az adott ország gazdaságpolitikája nagyban befolyásolja e valuták vásárlóerejét.
A Bretton Woods-i és az aranystandardrendszerek tehát a nemzeti valutákat az aranyhoz kötötték. Ez biztosította az értékstabilitást, de korlátozta a pénzkínálat növekedését. Az 1970-es években az aranyalapú rendszerek végleg megszűntek, helyüket a fiat pénzrendszer vette át, amely lehetővé teszi a központi bankok számára, hogy a pénzkínálatot gazdasági célok szerint szabályozzák.
Ma azonban már a pénz értéke teljes mértékben a bizalmon alapul: az emberek azért fogadják el a forintot, a dollárt vagy az eurót, mert bíznak az adott ország gazdasági stabilitásában és az intézmények működésében. Ez nagyobb rugalmasságot ad a gazdaságpolitikának, de gazdasági válságok idején meg is nyitja az utat az infláció és más pénzügyi instabilitások előtt.
A véleménycikk gondolatébresztő forrása: The Mottley Fool - Does Robert Kiyosaki's Bullish 2025 Bitcoin Prediction Make Sense?
A cikk a szerző saját véleményét tükrözi, és nem feltétlenül egyezik meg a szerkesztőség, illetve a honlap üzemeltetőjének álláspontjával.
A fenti cikk nem minősül befektetési tanácsadásnak, konkrét befektetési kérdések eldöntéséhez keressen fel befektetési tanácsadó szakértőt!
Kapcsolódó:
Címlapfotó: MTI/Justin Lane
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.