Március 15. margójára – reformkori hatások a mai magyar gazdaságra

1848. március 15. méltán vonult be a történelemkönyvekbe, ez az egyik első olyan dátum, ami már általános iskolában megragad a kisiskolásokban. Ez önmagában pozitív, hiszen egy közösségnek, sőt egy nemzetnek csak akkor lehet fényes jövője, ha olyan, a hazafias szemléletet elsajátító, patrióta gondolkodású fiatalokat nevel, akik átérzik nemzeti ünnepeink súlyát, és kellően ismerik a magyar történelem folyományát, valamint helyzetünket mind a Kárpát-medencében, mind a nagyvilágban. Az ismeret viszont nem elegendő, a valódi tudást az jelenti, ha a magyar történelmi ismeretek mellett a jövő generációja elsajátítja a komplex gondolkodásmódot, amellyel kontextusában képesek értelmezni a múlt és a jelen eseményeit, tanulva az elődök hibáiból avagy jó döntéseiből.

Március 15. apropóján a forradalom kirobbanására emlékezve mégsem mehetünk el szó nélkül az azt megelőző reformkor mellett, hiszen habár a reformkori törekvéseket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc teljesítette be, de az 1825 és 1848 közötti időszak reformkori vívmányai mind a mai napig hatást gyakorolnak a magyar gazdaságra.

Magyarország gazdasági fejlődésére a 19. században mindvégig rányomta bélyegét a Habsburgok birodalmi beavatkozása, hol előnyösen, hol hátrányosan. Igaz, a magyar nemzettudat – megjegyzem egyébként jogosan – elnyomóként aposztrofálja a habsburgokat, de végeredményben a tőkés gazdaság kialakulása annak köszönhető, hogy Magyarország a Habsburg-birodalmon belül az osztrák örökös tartományok okán egy gazdaságilag fejlettebb régióval alkotott egységet.

A Habsburg birodalmi gazdaságpolitikával szemben az első átfogó, valamire való koncepciót viszont a magyar liberális nemesi ellenzék tette le az asztalra, mindezt az 1840-es évek folyamán.

Miért 1825-től számítjuk a reformkort?

A rövid válasz: gróf Széchenyi István. A hosszabb válasz, hogy Széchenyi az 1825-27-es országgyűlésen ajánlotta fel egy évi jövedelmét a Tudós Társaság számára, amelyet ma Magyar Tudományos Akadémia néven ismerünk.

Többek között Széchenyit tekinthetjük a reformkor egyfajta beindítójának – de ne feledkezzünk meg Kossuth Lajosról és Wesselényi Miklósról sem. Széchenyi, aki külföldi útjai során sokat látott, felismerte, hogy Magyarország leszakadt Európától, amelyre a megoldást a polgárosodás és a gazdaságfejlesztésben látta. Mindezek alapján hirdette nemzetpolitikai programját. De mi a relevanciája mindennek 2023-ban? Jelenleg hasonló kérdések körül forog a magyar társadalom és gazdaság. Széchenyi és korának más kiválóságai hosszú távra határozták meg a magyar gazdasági fejlődés irányvonalát. A reformkor és az előttünk álló időszakban igaz vannak lényeges eltérések, de legalább annyi párhuzam is felfedezhető, amely irányadó lehet a jelen és a jövő gazdaságpolitikája számára.

Széchenyi a brit polgári fejlődést tekintette mintának Magyarország számára. 1830-ban megjelent Hitel című műve mind a mai napig benne van a magyar politikai köztudatban, megállapítási ma is érvényesek: helyre kell állítani a tőkeszegény magyar gazdaságot, valamint foglalkozik a produktív-termelő beruházásokra fordítható hitellel. Az írásban nagy hangsúlyt kap a polgári tulajdon és a tulajdonlás kérdése is, amelyek ma szintén aktuálisak, hiszen a fejlődés zálogát valahol még ma is a polgári tulajdonviszonyok jelentik.

Ha megnézzük Széchenyi életművét úgy egészében, akkor egy logikusan felépített gazdaságfejlesztési programot kapunk, ami hajaz a mai magyar gazdaságpolitika irányvonalára.

A nulladik lépés, hogy legyen esély a fejlődésre és a tudás átadására a jövő generációjának. Ezzel nehéz lenne vitatkozni mai viszonylatban is. Ennek gyakorlati példája volt 1825-ben, amikor Széchenyi felajánlotta egy évi jövedelmét a Tudós Társaságnak, amely MTA néven mind a mai napig működik. Ezt követően Széchenyi felismerte, hogy modern és jól működő infrastruktúra nélkül a haza nem tud egyről a kettőre lépni, ez szintén ma is így van. Mit tett ezért Széchenyi? Itt lehet említeni a vasútfejlesztést, a hajózást és a közúti közlekedést is.

A hajózás kapcsán kiemelendő a gőzhajózás beindítása: az első gőzhajó 1831-ben indult útnak, a Balatonon pedig 1846-ban. Ezzel lényegében Széchenyit tekinthetjük a balatoni hajózás megteremtőjének. A hajózáshoz kapcsolódik a folyamszabályozás is, aminek mind a mai napig érezhetjük eredményeit, ugyanis ha Széchenyi nem oldja meg a Duna, majd a Tisza folyamszabályozását, ma aligha lennének hajózhatók. Egyik legnagyobb vívmányként említhetjük a Lánchidat, ami összekötötte Budát és Pestet. Széchenyi tervei alapján a Lánchidat 1842-ben adták át ünnepélyes keretek között. Széchenyi használta először a Budapest kifejezést.

Az akkori Magyarország számára kiemelkedő fontossággal bírt a mezőgazdaság és a kapcsolódó iparágak fejlesztése, amely szintén Széchenyi nevéhez köthető. Itt a korábbiakkal ellentétben kevésbé ül a párhuzam, hisz a 19. századi Magyarország agrárnagyhatalom volt, ma viszont ez az 1920-as trianoni békediktátum eredményeként már nem mondható el. Lehetne még sorolni Széchenyi és kortársai vívmányait napestig, de mindazoknak már kevésbé lenne relevanciája a 21. században.

Klímahatások és fejlődés

1848 óta eltelt 175 év, de megállapíthatjuk: az 1825 és 1848 közti időszak fontos időszaka volt a magyar polgári fejlődésnek. Egy valamit azonban Széchenyi sem láthatott: ez pedig a szénnel kapcsolatos hozzáállás változása. A szén Széchenyi korában, de még az azt követők esetében is kulcserőforrásként szerepelt, a fejlesztések is erre épültek fel: elég megemlíteni a gőzgépet, a vasgyártást, a vasutakat és az energiaellátást. Mindezek megkövetelték ennek a fosszilis energiahordozónak a növekvő kitermelését és felhasználását. Ebből fakadóan Széchenyi is erre építette az infrastruktúrát és a gazdaság fejlesztését. Napjainkban azonban már ismertek a szén felhasználásának káros hatásai a földgáz és kőolaj felhasználásával egyetemben. Nagyarányú üvegházhatású gázt bocsátanak ki, mely felveti a globális felmelegedés kérdését, amivel Széchenyi még nem szembesülhetett. Ma viszont már, ha tetszik, ha nem, szembe kell néznünk a globális felmelegedés mindennapokban is érezhető hatásaival.

Visszakanyarodva a jelenkori problémákról 1848. március 15-re, elmondhatjuk, hogy méltán lehetünk büszkék Széchenyire és kortársaira, hiszen vívmányaik többnyire mind a mai napig érezhetőek a magyar gazdaságban. Igaz, eltelt 175 év, de a reformkor vívmányai már az 1848-49-es forradalommal és szabadságharccal beteljesültek, és a történelem viharai közepette mind a mai napig a saját bőrünkön érezhetjük ezeknek a szó szoros értelmében vett államférfiaknak a hasznos ténykedését, mikor rátekintünk a budai hegyekről a Lánchídra, vagy éppen felülünk egy hajóra a Balatonon, a Dunán, esetleg a Tiszán.

„A jól elrendelt munka minden gyarapodás talpköve” – Széchenyi István

Borítókép: MTI/Varga György